Kölcsönzött munkaerő: a gazdasági válság halálos áldozatai

Day Davis egész életében egyetlen napot töltött munkával. Eddig ez a történet lehetne az amerikai álom is. A 21 éves, jacksonville-i fiú tragédiája azonban inkább rémálomba illik. A súlyos üzemi balesetben elhunyt fiatalember csak az egyike volt azoknak a munkavállalóknak, akik a 2010-es gazdasági világválság láthatatlan áldozataivá váltak.

Day Davis nagyon szegény családba született. Édesanyja egyedül nevelte őt és két testvérét. Tonya Washington mindössze 14 éves volt, amikor Day-t a világra hozta. Bár egész életében takarítóként vagy gyorséttermekben dolgozott, igyekezett mindent megtenni, hogy a gyerekeinek jobb legyen. “Sok kölyköt látni a környéken lógó nadrágban és arannyal a fogaikban. Ilyenkor vállon veregetem magam, mert egyikük sem az én kisbabám!” – nyilatkozott öntudatosan a baleset után.

Day, ha nem is túl fényes eredménnyel, de leérettségizett egy katonai jellegű középiskolában. Szeretett volna beállni a seregbe, de erre a gyenge jegyei miatt nem volt azonnal lehetősége, így elvégezte az iskola egészségügyi-asszisztensi képzését.

Ekkor már jegyben járt a barátnőjével, Alicia Lloyddal. A pár ragaszkodó szerelemben élt, Alicia pedig hamarosan teherbe is esett. A férfi ennek mindenki szerint nagyon örült és mindent megtett, hogy kényeztesse a várandós barátnőjét. Úgy tervezték, hogy Day a seregben szolgál majd és két gyermeket nevelnek együtt. Alicia a nyolcadik hónapban járt, amikor egy reggel heves vérzésre ébredt. A kórházba élve közölték: a magzatnak nincs szívhangja. A nőnek meg kellett szülnie halott kislányukat.

A megrázó élmény hatására Day mindent megtett, hogy rendezze az életüket. Egy beköltözési akció keretében sikerült saját lakást bérelniük, a szűkös anyagiak miatt azonban egy olyan körzetbe kerültek, ahol szinte csak raktáráruházak álltak. Az egyik, Day-ék történetét feldolgozó cikk megjegyzi: “Komoly karriernek számított, ha itt valaki élő reklámtábla lehetett.”

Virágzott a munkaerő kölcsönzés

A 2008-as gazdasági válság komolyan érintette az Egyesült Államokat. A legsúlyosabban Kaliforniát, illetve a Day-éknek is otthont adó Floridát. Az érettségizett és szakképzéssel rendelkező fiatal felnőttek itt szinte egyáltalán nem tudtak elhelyezkedni. Az egyetlen opciót az jelentette, ha egy munkaerő-közvetítőnél próbálnak szerencsét.

Ezek a cégek zömmel egyszerű és többnyire nagyon nehéz betanított munkákat kínáltak. Válogatásnak azonban nem volt helye: a munkaerőpiacra újonnan belépők tudták, hogy az egyetlen esélyük, ha alulfizetett “temp”-ként (temporary – vagyis átmeneti időre szerződött munkaerőként) kezdenek.

A temp ügynökségek, vagyis a munkaerő kölcsönző cégek általában csak minimális képzést biztosítottak a munkásaiknak. Nem volt ez másképp Day esetében sem, aki 2012 nyarán jelentkezett a Remedy Intelligent Staffing nevű irodába, itt hamarosan munkát ajánlottak a fiúnak a Bacardi nevű szeszesitalt gyártó cég üzemében.

Maga vette a nadrágot

A Remedy egy rövid tréning után felszólította Day-t, hogy szerezze be a munkához szükséges védőfelszerelést (acélbetétes bakancsot, khaki színű nadrágot és fehér pólót). A maradék eszközöket (a láthatósági mellényt és védősisakot) a kölcsönző cég biztosította.

Day kölcsönkért az édesanyjától egy kis pénzt a felszerelésére, majd büszkén bevonult az augusztus 16-ai, délután 15:00 órás műszakba. Az eligazítás után a mosdóból még küldött egy szelfit az őt biztató családnak. Mindannyian nagyon büszkék voltak rá, hogy Day végül munkát kapott.

Problémák a gyárban

Day nagyon örült a lehetőségnek, pedig a Bacardi 7-es számú üzemében dolgozni már korábban sem volt leányálom. A válság a gyárat is megviselte, így a vezetés folyamatosan nyomás alatt tartotta a dolgozókat. Azt rebesgették, ha nem sikerül megfelelő szinten tartani a termelést, a fizetések közel egyharmadukkal is csökkenhetnek. A dolgozók hónapok óta bizonytalanságban voltak. Igyekeztek folyamatosan működtetni a futószalagokat, nehogy a termeléskiesés miatt végül tényleg levonjanak a bérükből.

A szeszesitalok nem a legújabb technológiával készültek. Day feladata például az volt, hogy ellenőrizze, nem sérültek-e meg az üvegek a címkézés során és helyesen illeszkedik-e a címke a rakodásra váró dobozokon. Az üvegek szorosan követték egymást a szalagon, ezért sokszor voltak kisebb balesetek. A munkások ezt nem szerették: a rum ilyenkor sokszor kifolyt, az üvegcserepek pedig beszorultak a futószalag alá. Ilyenkor meg kellett állítani a gépet és feltakarítani ahhoz, hogy a munka folytatódhasson.

Vonakodtak megnyomni a vészleállítót

Day még nem egész egy órája dolgozott, amikor Vincent Flournoy, az egyik operátor észrevette, hogy a szokásos probléma áll fenn: több üveg megsérült így néhány liter alkohol folyt a szalagra, az üvegcserepek pedig beestek a gép alá. Flournoy ettől ideges lett. Tudta, hogy fel kell takarítani, de az utolsó pillanatig várt, hogy megnyomja a vészleállítót. Ami utána történt, azt a biztonsági kamera is rögzítette:

https://www.youtube.com/watch?v=cNcsTRQNZLE

Flournoy benézett a szalag alá és látta, hogy egyedül nem fogja tudni kitisztítani a kritikus részt. Mivel nem akart időt veszíteni, segítséget kért. A műszakvezetők a lelkes Day-t küldték, aki gyorsan beugrott a szalag alá takarítani. Egyszer még felbukkant és váltott néhány szót a jelenlévő vezetővel, majd visszament a szalag alá dolgozni.

Flournoy azonban valószínűleg úgy gondolta: a fiatal fiú távozott. 16:49 perckor ugyanis visszakapcsolta a rakatoló gépet. Davis megrémült a hangtól és félig felegyenesedett a szalag alatt. Ekkor sodorta el őt a gép platója, amelyen akkor majdnem egy tonnányi termék helyezkedett el. Day szinte azonnal életét vesztette. A kiérkező mentők csak annyit tudtak mondani: a hatalmas súly egyszerűen összeroncsolta a testét.

Ki a felelős?

Az incidens után a Remedy és a Bacardi kölcsönösen egymásra mutogattak. A gyár azzal védekezett: Day nem kapott megfelelő képzést. A Remedy viszont azt állította, ők csak általános tréninget tudnak biztosítani, fogalmuk sincs arról, hogy mi történik pontosan egy-egy munkahelyen.

A vizsgálat kiderítette, hogy Flournoy valószínűleg kapkodott. A vészleállítás után a gépet áramtalanítani kellett volna, ez viszont nem történt meg. Elképzelhető, hogy az operátor és a műszakvezetők szándékosan döntöttek így, hogy később egyszerűbb legyen a gépet újraindítani. A Bacardi azonban sokáig nem volt hajlandó elismerni a felelősségét. Kitartottak amellett az álláspont mellett, hogy a baleset a Remedy hibája, akik nem győződtek meg róla, hogy Day és a többi temp tudja a szabályokat.

A Bacardi körülbelül 200 oldalnyi belső képzési anyagot adott át a hatóságoknak, amellyel azt próbálták igazolni: képzik a munkavállalóikat, illetve “számukra a biztonság prioritás”. Az anyag vizsgálatakor azonban feltűnt: viszonylag kevés szó esik a biztonságról azon kívül, hogy többször is figyelmeztetik az alkalmazottakat: óvják a cég tulajdonát.

A bíróság végül megállapította: a Remedy nem felelős a balesetért. Ez azonban nem jelentette, hogy a vállalatot nem terhelte erkölcsi felelősség sem az eset miatt. A Remedy-t sokan vádolták azzal, hogy magas közvetítői díjakat szed, alacsonyan igyekszik tartani a munkások bérét, ráadásul felmerült a gyanú, hogy a cég hasznot húz a bevándorlók kiszolgáltatott helyzetéből is.

A Bacardi gyárat a bíróság végül 192 ezer dollár bírsággal sújtotta – nem csak Day halála, hanem a szabályok folyamatos megszegése miatt is. Mint kiderült, a cég egyáltalán nem törődött a munkavédelemmel. A vizsgálat során például a gépkezelők sem tudtak megfelelően válaszolni arra a kérdésre, pontosan mi a helyes eljárás a vészleállítás után. Többen is azt állították, a munkások rövid ideig nyugodtan behajolhatnak a gépbe a sor áramtalanítása nélkül is.

A cég végül bevezetett néhány védelmi intézkedést. Szigorítottak a képzésen, a Day életét követelő berendezést pedig egy biztonsági fülkével látták el, amelyet csak belépőkártyával lehetett kinyitni – így meg lehetett akadályozni, hogy úgy indítsák el a gépsort, hogy valaki még észrevétlenül a szalag alatt van.

Nem Day volt az egyetlen áldozat

Nem csak Day volt a gazdasági válság halálos áldozata. A 2018-as recessziót követően drámaian megnőtt az övéhez hasonló munkabalesetek száma. Az áldozatok pedig többnyire huszonéves, érettségizett és valamilyen szakképesítéssel rendelkező emberek voltak. Számukra akkoriban szinte semmilyen más munkalehetőség nem kínálkozott, mint hogy a kölcsönzőben próbáljanak szerencsét.

A legtöbben már beletörődtek a kiszolgáltatott helyzetbe

A munkaerőtöbblet szomorú következményekkel járt. Az üzemeknek változtatni kellett a munkaszervezésen és leegyszerűsíteni a feladatokat, hogy azokat szakképzés nélkül is el lehessen végezni. Ez sokszor többlet terhet jelentett a cégek korábbi, tapasztaltabb munkavállalóinak. Ők egyébként is féltették a munkahelyüket és a státuszukat, ráadásul úgy kellett megoldaniuk a munkát, hogy a csapat egy része gyorsan cserélődött és egyáltalán nem értett a folyamatokhoz. A munkavállalókra erős pszichoszociális nyomás nehezedett. Így fordulhatott elő, hogy egy-egy gépkezelő semmilyen jelentőséget nem tulajdonított annak, hogyan állítsa le szabályosan a gépsorokat.

A munkaerő-közvetítők nem sokra becsülték a tempeket. Nekik az állt érdekükben, hogy gyorsan, problémamentesen dolgozzanak és lehetőleg minél kevesebbet kelljen költeni rájuk. Sok temp meglepően túlképzett volt az általuk vállalt feladatokhoz képest, hiszen nem tipikus segédmunkásokról volt szó. Sokan közülük érettségiztek, rendelkeztek valamilyen szakmával, sőt, nem ritkán valamennyi tapasztalattal is – csak éppen a válság tönkretette az ágazatot, ahol korábban dolgoztak.

A munkahelyeken a tempek pótolhatónak számítottak. A legtöbben valamilyen ideiglenes szerződéssel dolgoztak. Ha nem feleltek meg az adott pozícióban, a cégek egyszerűen rányomták a nyilvántartási lapjukra a “DNR” (Do not return = nem visszavehető) jelzést és utasították a kölcsönzőt, hogy többé nem közvetítse ki az adott személyt. A tempek emiatt gyorsan cserélődtek és sokszor egyáltalán nem tudtak beilleszkedni a kollektívába, hiszen a saját kollégáik is csak másodrendű “anyagnak” tekintették őket.

A válság által legjobban sújtott övezetekben, például Kaliforniában és Floridában a kölcsönzött munkások 50%-kal nagyobb eséllyel szenvedtek munkabalesetet, mint az állandó státuszban alkalmazott munkavállalók. A cégek ráadásul csak a legsúlyosabb eseteket jelentették. A kisebb sérüléseket mindenki igyekezett eltusolni. Ebben nem ritkán maguk a munkavállalók is közreműködtek. Tartottak tőle, hogy ha felvállalják a balesetet, többé nem szívesen alkalmazzák őket.

A kölcsönzött kollégák is emberek!

Magyarország a munkaerő-kölcsönzés szempontjából viszonylag szerencsés helyzetben van. A jelenlegi törvények szigorúan tisztázzák, mikor melyik cég – a kölcsönző vagy a kölcsönadó felelős a bérelt munkaerő egészségéért. Munkahelyi baleset esetén így viszonylag könnyen tisztázható, ki felelős az esetért. A társadalombiztosítási rendszernek köszönhetően nálunk viszonylag biztos, hogy a sérült az eset után szakszerű ellátást kap. Amerikában azonban megtörtént, hogy súlyosabb sebesüléseket is csak nagy késéssel láttak el: a két cég egyszerűen összeveszett azon, kinek a szerződött orvosa oldja meg a helyzetet.

A fizikai veszélyek mellett a munkások sokszor a mentális következményekkel sem tudtak megküzdeni

A ProRepublica felmérése szerint azok az emberek, akiket a válság után kölcsönzött munkaerőként foglalkoztattak, legtöbbször “tipikus” munkahelyi baleseteket szenvedtek. Gyakoriak voltak a roncsolásos sérülések (a gépbe akadó ruhaujjnak, szerszámnak köszönhetően), a gázolás (mivel nem ismerték a cégen belüli közlekedési rendet, nem értették a figyelmeztetéseket), a szúrt sebek, illetve a hőkimerülés is. Ezek a balesetek tipikusan akkor következnek be, ha valaki nem ismeri, vagy nem tartja be a legalapvetőbb munkavédelmi előírásokat. Ezekért az esetekért többnyire a kapkodás és a teljesítménykényszer felelős.

Szerencsére mára egyre többen ismerik fel: a rendelkezésre álló munkaerő mennyisége nem pótolja a minőséget. A vállalatok és a kölcsönző cégek ma már oktatással, képzési programokkal igyekeznek segíteni a munkavállalókat. Ezzel nem csak a munkavégzés lesz biztonságosabb. Nő az egyes emberek tevékenységének hozzáadott értéke – ezáltal nagyobb a hatékonyság, biztosabb az adott munkavállaló pozíciója, ráadásul a feladatok is motiválóbbak.

Többször hangsúlyoztuk: mindenkinek érdeke, hogy a kölcsönzött munkaerőt ugyanolyan értékesnek tekintse, mint az állandó alkalmazottakat. A kölcsönzés ugyanis csak egy foglalkoztatási forma. Nem azt jelenti, hogy az így dolgozó munkavállalók tudásban elmaradnának a státuszban tevékenykedőktől, sőt, sokszor ennek ellenkezője igaz. Aki több éve dolgozik munkaerő-kölcsönző cégnél általában sok munkahelyen kipróbálta magát – ami miatt rengeteg értékes tapasztalattal rendelkezik.

Day Davis szomorú története figyelmeztet: minden élet értékes, a megbecsülés pedig életet ment. Munkavédelmi cégként mi is igyekszünk ebben a szellemben dolgozni.

Balesetmentes munkavégzést kívánunk!