Hallgat a mély: a dunakeszi komptragédia

Csütörtök volt. A szeptemberi estében már szinte csak a Duna morajlását lehetett hallani. A közeli gyárakban a végéhez közeledett az esti műszak. Már hűvösödött, így a horányi nyaralókból is csak elvétve tartott valaki a városba. Hogy spóroljanak az üzemanyaggal a kompot toló kishajóról lekapcsolták a gépkocsik szállítására alkalmas dereglyét. Ha a hatalmas szerkezet maradt volna, a komp két fős személyzete talán maga mesélheti el, mi történt azon a szeptemberi éjszakán.

Túl vidám volt a személyzet

Az idő nyolc óra körül járt. A ma már nyugdíjas B. Tibor éppen lekéste a kompot így Horányban ragadt. A járat este nyolc után többnyire csak a közeli csárda közönségét és a szigeten található hajójavító műhely munkásait fuvarozta. Takarékosságból a hajó 5 óra után már nem szállított autókat. Az utasok a Bulcsú nevű átkelőhajó belsejében foglalhattak volna helyet, a kérdéses járat azonban üresen indult Horányból a dunakeszi kikötőbe.

https://www.youtube.com/watch?v=epDLBZo1tsw

A hajó kapitánya, a 48 éves Csontos Károly már tapasztalt hajósnak számított, a 18 éves Magyar Ferenc matróz azonban éppen csak megkezdte a szolgálatát. Az átkelőhajó vezetése rutinmunkának számított. A hajósokat az utazóközönség szinte családtagként kezelte. Jó időben, főleg, amikor a horányi csárda működött a hajó sokszor megállás nélkül dolgozott. Az utolsó komp 22 óra után közlekedett, de a helyiek úgy emlékeznek: “az utolsó járat az volt, amit a fiúknak még meg tudtál fizetni.”

A végzetes szeptemberi napon szemerkélt az eső és már alaposan besötétedett. Néhány átkelő emlékei szerint a kompon igen vidám hangulat uralkodott. Sokan úgy tudták: a kapitány és a matróza is felöntöttek a garatra, hiszen a műszak vége közeledett.

Hirtelen kerülték meg a Szürkő-szigetet

A Horányból induló átkelőhajónak el kellett haladnia a Szentendrei-sziget és Dunakeszi között elhelyezkedő Szürkő-sziget mögött. A különös történettel büszkélkedő képződményt a Duna folyamatosan alakítja. Ma a komp már nem tud egyenesen elhaladni a sziget Pest felé eső végénél, a kishajót 1982-ben azonban még nem késztette komolyabb irányváltásra a víz alatt felgyűlt hordaléktömeg.

A Mekhanik Sushkov akkor éppen szovjet színekben dolgozó tolóhajó volt. Két uszállyal, völgymenetben haladt Vác irányából Budapest felé. A kapitány észlelte ugyan, hogy a radar működése megváltozott, a műszerben azonban nem tudott teljesen megbízni. A Duna fölé húzott távíróvezeték ugyanis megzavarta a jeleket. Az út eseménytelennek tűnt, bár ezen a folyószakaszon több átkelőhajó is üzemelt, úgy tűnt, azok már befejezték a műszakot. Talán emiatt sejtik sokan: a Mekhanik Sushkov a megengedettnél gyorsabban közlekedett.

A szovjet kapitány megdöbbent, amikor a sziget fái mögül egy rosszul kivilágított átkelőhajó bukkant elő. A kapitány azonnal cselekedett és kétségbeesetten próbálta megelőzni az ütközést. A környékbeli lakók és hajósok úgy emlékeznek: a szovjet monstrum az összes horgonyát kiengedte, a hatalmas robaj után pedig a hajócsavart is visszafelé járatták. A völgymenetben haladó uszályt azonban nem lehetett megállítani. Maga alá gyűrte a Bulcsú nevű átkelőhajót és áthajtott a roncs felett.

A szállítóhajó próbálta menteni a menthetőt, de a leengedett mentőcsónakok már nem tudták élve kiemelni a Bulcsú legénységét. Csontos Károly és Magyar Ferenc a vízben lelték halálukat.

Mindkét hajó hibázott

A tragédiára a környéken sokan emlékeznek. A rév és a hajójavító környékén összetartó közösség alakult ki. A közelben lakó motorcsónakosok, kenusok és nyaralók általában ismerték egymást – a ‘70-es évekig a komp némi juttatás fejében akár a Szürkő-sziget csúcsáig is hajlandó volt kitérőt tenni, így az ottani nyaralók tulajdonosainak nem kellett ladikokon átkelnie az apró földnyúlványra. A kompot viszonylag lazán ellenőrizték. A vizet mindenki jól ismerte, így nagyon ritkán fordultak elő komolyabb balesetek.

A Zebegény II. 1985-ben, mint nagymaros-visegrádi komp. Pedro felvétele a Nemzeti Hajóregiszter.hu-n Szerkesztő: Kosztolicz Péter

A baleset idején valószínűleg mind a két hajó legénysége hibák sorozatát követte el. A Bulcsú személyzete a kelleténél szinte biztosan lazábban vette a szabályokat. A források nem csak a matróz és kapitánya ittasságát említik. Több helyen is azt állítják, a komp éjszakai menetben haladt – holott többen úgy emlékeznek: az utolsó járat bőven 22 óra után közlekedett a két part között, a baleset idején egyszerűen csak nem tartózkodott utas a kisgéphajón.

Az “éjszakai menetet” valószínűleg azért említik, mert a hajó nem volt szabályosan kivilágítva, ez pedig megnehezítette az uszály személyzetének, hogy észrevegye a Bulcsú közeledését. A viszonylag zajosan működő átkelőhajóval (a dereglye mellett később a ma már Várhegy néven ismert Morgó hajó teljesített szolgálatot) az uszályt sem volt könnyű észlelni: a völgymenetben érkező hajók tompa morajlását és gyér világítását könnyen elnyelhették a kis sziget hatalmas fái, magas, cölöpökre épült nyaralói.

A hajózási előírások szerint az átkelőhajónak meg kellett volna várnia az uszály áthaladását, de a monstrumot a radarral sem rendelkező kishajó valószínűleg egyszerűen nem észlelte. Sokan azt is megemlítik: kizárt dolog, hogy a Bulcsú személyzete nem tudott menekülni. Az átkelőhöz közel, a sziget hordalékdombja miatt nagyon sekély a víz, a hajósok nyaranta sokszor meg is állnak a derékig érő folyóban.

Csakhogy a Duna sodrása nagyon erős: a Szürkő-szigeten lakók gyakran egészen a szomszédos településig feleveztek, hogy a sziget megfelelő pontján érjenek partot átkeléskor. A személyzet túlélését az sem garantálhatta volna, ha felismerik, hogy nem lehet elkerülni a bajt és a vízbe vetik magukat. A Bulcsú roncsa, és a völgymenetben megállíthatatlanul haladó uszály még a gyakorlott úszókra is hatalmas veszélyt jelent, de önmagában a hideg víz, a sokkhatás és a szemerkélő eső is rontotta az esélyeiket.

A tragédia utóélete

A Bulcsú a balesetben súlyosan megsérült – főleg a magasan található vezetőállás rongálódott meg komolyan. A kishajó azonban újjáépíthető volt, a mai napig közlekedik, Zebegény II. néven még az egykori baleset helyszínén is szolgálatot teljesít. A Mekhanik Sushkov nem szenvedett komolyabb károsodást, jelenleg is aktív hajó, ma ukrán színekben közlekedik.

A Bulcsú kiemelése a baleset után. Forrás: KesziChannel

Az átkelő a mai napig üzemel, a Horányi rév népszerű a lakosok, nyaralótulajdonosok, kirándulók körében. A szabályok azonban változtak. A radarok ma már jobb minőségűek, a rendszert pedig a kishajókra is telepítették, így kisebb az esélye annak, hogy a rossz látási viszonyok között egy hajó észrevétlenül marad. Kisebb üzemzavarok ma is előfordulnak a környéken – általában motorcsónakok vagy kajakok kerülnek az átkelőhajó útjába. A baleset azonban máig a dunai hajózás egyik legsúlyosabb tragédiája.

Egy évvel a Bulcsú tragédiája után a MAHART Sirály I. nevű szárnyashajója szintén egy tolóhajó tolatmányába csapódott. A Sirály I. balesetében egy brit házaspár hölgy tagja életét vesztette. 1991-ben Ausztriában szintén egy, a Bulcsúhoz hasonló kisgéphajó ütközött a Frunze nevű uszállyal. A kishajó háromfős személyzete életét vesztette.

Az eset mélyen megrázta a környéken élőket, akik közül sokan személyesen ismerték az áldozatokat és családjaikat. Sokan fel tudják idézni, hogyan keresték a szovjet hajó mentőcsónakjai az esetleges túlélőket, és milyen megrendítő látvány volt a Bulcsú roncsának kiemelése.

Békét a vizekre!

A folyóvízi közlekedés az egyik legbiztonságosabb személy- és teherszállítási módnak számít – emiatt azonban könnyű lazán venni a szabályokat. A dunai hajók személyzete sokszor számol be arról: a kapitányok, tisztek is alkoholos befolyásoltság alatt dolgoznak – a dunakeszi kompbalesetben azonban a felelőtlenség csupán egyetlen faktor volt a véletlenek sorozatában.

A szovjet hajó radarja nem észlelte megfelelően a komp közeledtét. A sötét és a rossz időjárási körülmények még nehezebbé tették a rosszul kivilágított kishajó észlelését. A fákkal benőtt sziget miatt szabad szemmel sem lett volna könnyű felismerni a veszélyt, ráadásul a szovjet hajó a megengedettnél gyorsabban is mozoghatott. A hasonló balesetek azt mutatják: ilyen esetben szinte lehetetlen elkerülni a komoly következményeket. A hajósok vétettek ugyan a szabályok ellen – de ebben az esetben talán a tökéletes fegyelem sem mentett volna életeket.

A dunakeszi komp balesete azonban fontos figyelmeztetés: bármennyire békésnek és kiszámíthatónak tűnik a vízi közlekedés, váratlan helyzetek mindig előfordulhatnak. Sem hajózásban, sem sportoláskor nem lehet kizárólag a tapasztalatokra, csak a radarképre vagy a szabályokra hagyatkozni. Fontos folyamatosan figyelni a környezetünket és azokat is, akik a vízen körülöttünk mozognak.

Békés közlekedést kívánunk!

A cikk elkészítéséért köszönet Magyar Ferenc családtagjainak és Kocsis Dórának, a Dunakeszi Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjének