„Héja-nász az avaron”, avagy a gyárak és környezetük kapcsolata

 

A gyárakról és üzemekről valójában nehéz érzelmek nélkül beszélni. Egy ilyen intézmény meghatározó munkahely lehet az egyén életében, befolyásolhatja egy település képét és helyzetét, ugyanakkor egy pillanat alatt életeket tehet tönkre. A gyárak és környezetük kapcsolata fontos gazdasági, szociológiai és kulturális kérdés – és mint ilyen, a munkavédelem szempontjából is nagyon fontos.

A gyári munka szociológiai hatása

Az ipari forradalom idején a gyári munka megjelenése alapjaiban változtatta meg a társadalom szerkezetét. Bár az akkori gyárak veszélyes és egészségtelen munkahelynek számítottak, kereseti lehetőséget biztosítottak azoknak is, akik másképpen nehezen tudták volna fenntartani magukat. Olyan emberek tehettek szert pénzre, akik korábban szinte cserekereskedelmet folytattak. A pénz segítségével pedig olyan termékekhez juthattak, amelyekhez korábban esélyük sem volt.

Parkrészlet a MÁV Lakótelepen (Forrás: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény, Dunakeszi)

A nagyüzemek, gyárak, bányák lehetővé tették a nagyberuházásokat és a tömegtermelés megindulását, ez pedig fokozatosan a mai életmódunk kialakulásához vezetett. Ez gyökeres változás volt a korábbi évszázadokhoz képest: a városokban élő ember kevésbé volt például kiszolgáltatva a természet erőinek. Olyannyira kevéssé, hogy a világításnak köszönhetően éjszaka is tevékeny maradhatott.

Az iparcikkek hatékonyabb és olcsóbb előállítása azt is jelentette, hogy a korszerű találmányok, például a rádiók a szélesebb néprétegek számára is elérhetővé váltak. A tömegtájékoztatás és -szórakoztatás megjelenése átalakította a kultúrát.

Az idők során ipari központok épültek ki, egyes vidékek kiemelkedtek, mások elnéptelenedtek, míg végül az iparosodás teljesen átrajzolta a térképeket.

Az áldásos hatás mellett persze mindig jelen voltak a negatívumok is. A városokra hatalmas nyomás nehezedett, hiszen a nagyszámú gyári munkásnak valahogyan infrastruktúrát kellett biztosítani. A rossz lakhatási körülmények miatt rengeteg volt a betegség. Sok gyártulajdonos a végletekig kizsákmányolta a munkásait. Gyakori volt a gyermekmunka, a munkahelyi balesetek sérültjei, rokkantjai pedig egy rossz mozdulat miatt sokszor a teljes egzisztenciájukat elveszítették.

A gazdasági válságok miatti gyár- vagy bányabezárások következtében gyakran szociális katasztrófahelyzet alakult ki, hiszen egy adott területen rengetegen veszítették el a munkájukat. A hirtelen csökkenő fizetőképes kereslet ilyenkor nem ritkán magával rántotta a környék kereskedőit és szolgáltatóit is. Ahol a munkások nem tudták megfizetni többé a hajvágás árát, ott a borbélynak is le kellett húznia a rolót.

Az ipar tehát összefonódott az emberek és közösségek életével és alapvetően határozta meg nem csak az egyének, de egész vidékek sorsát. Ez a hatás pedig napjainkra sem változott meg gyökeresen.

“fentről pusztítandó vasút vagy gyárüzem”

1924-ben beköltöztek az első lakók a dunakeszi MÁV Főműhely lakótelepére. A Kotál Henrik által tervezett, stílusában a Wekerle-telepre emlékeztető kolónia modern lakókörülményeket kínált a járműjavító munkásainak. A festői szépségű telep minden lakásához vízöblítéses WC, konyha és kiskert tartozott. A magasabb rangú tisztségviselők otthonait fürdőszobával is felszerelték. A telepen iskola, óvoda, orvosi rendelő, legényotthon és művelődési ház is működött, később sportpálya és templom szolgálta a lakók testi-lelki egészségét. A telep gyerekeit az iskolába és a sportpályára később apró vasúti kocsik szállították keskeny nyomtávú síneken. A gyár dolgozói kulturális egyesületeket alapítottak. A Magyarság Dal- és Önképző Kör örökségét a város a mai napig őrzi.

A lakótelep kezdetben zöldmezős beruházásnak számított az akkori Dunakeszi külterületén. Szép példája volt ez a “filantróp gyárosok” egyik kezdeményezésének. 1920-ban Henry Ford 8 órás munkanapot vezetett be az autógyáraiban és megemelte a munkásai fizetését. A korabeli, kizsákmányoló szemlélet szerint a gyár hasznának csökkennie kellett volna, de ez nem így történt, sőt, a Ford-gyár továbbra is remekül prosperált.

A gyárak a világ minden táján összeforrnak a környezetükkel

Ebben az időszakban egyre többen ismerték fel, hogy a munkások életkörülményeinek javításával a gyárak is nyernek. Budapesten még az 1930-as években is gyakori volt, hogy a vidékről érkezett munkások vagy ipari tanulók a műhelyekben (szó szerint és a mondás szerint is a gyalupadon) hajtották álomra a fejüket. Az “ágybérlet” fogalma még a ‘70-80-as években is létezett. Sokan egyetlen fekhelyet tudtak bérelni, ahol meghúzhatták magukat éjszakára. Gyakoriak voltak a betegségek, konfliktusok és veszekedések – ezt pedig a munkásszállások építése sem tudta hatékonyan felszámolni.

Dunakeszin és a többi, ehhez hasonló, modern kolóniában azonban a munkások szinte luxus körülmények között éltek. Szép környezetben élhettek, a lakásokért és a közművekért alacsony díjat fizetve. A dunakeszi lakások mindegyikéhez kert tartozott, ezen kívül a nagycsaládosok külön konyhakertet is kaphattak – így az étkezésen is tudtak spórolni.

A kolónia nem múlt idő 

A dunakeszi MÁV lakótelepet ma már körülnőtte a város. Az egykori munkáslakótelep infrastruktúrájából már minden lakó profitál, az iskola, óvoda, művelődési ház és könyvtár az egész városból fogadja a tanulókat, vendégeket. Az egykori “vasutastelep” közössége megváltoztatta a város arculatát, történetét.

Az ehhez hasonló kolóniák ma is sok település életében játszanak gazdaságilag és kulturálisan is meghatározó szerepet. Az elmúlt években pedig egyre több olyan törekvés látszik, amely hasonló helyzeteket teremt. Többek között az ácsi katódgyár és a gödi Samsung-üzem munkásai is hasonló lehetőséget kaphatnak.

Egy ilyen helyzet egyszerre lehet áldás és átok. A megfelelően kiépített “munkástelepekhez” gyakran az átlagnál jobb minőségű épületek és fejlett infrastruktúra (posta, boltok, óvoda, bölcsőde stb.) tartoznak, ezekből pedig később akár a környék lakossága is profitálni tud. Hátrány viszont, ha a munkáltató csak és kizárólag az olcsó lakhatás biztosítására koncentrál és a munkások beérkező tömegei tulajdonképpen “élősködnek” a település intézményein – hirtelen tömeg lesz az üzletekben, bankokban, túlterhelődnek az orvosi körzetek.

A gyár, mint környezeti tényező

1984-ben az indiai Bhopal városa arra ébredt, hogy a településre gyanús köd ereszkedik. A közeli Union Carbide India Limited gyárából fullasztó vegyszerfelhő szabadult el. A metil-izocianát a becslések szerint 15-18 ezer ember, többségében gyermek életét követelte. A szennyezés a 20. század egyik legnagyobb és legtanulságosabb ipari katasztrófája lett, melyet mi is feldolgoztunk.

A bhopali gyár tervezői szinte minden biztonsági szempontra fittyet hánytak. Nem vették figyelembe a környéken uralkodó széljárást, de azt sem, hogy a gyár közelében két kórház és egy vasútállomás is található – így a szennyezett városból nehéz volt menekülni, a sebesültek pedig nem juthattak egészségügyi segítséghez.

Hasonló – bár lényegesen kisebb – tragédia Magyarországon is történt. A törökbálinti petárdaraktár robbanásakor szintén kárt szenvedett a környék lakossága.

Nem csak az infrastruktúra, hanem az üzem tervezésénél is fontos figyelembe venni a környezet – mesterséges és természetes környezet – igényeit. Gyakran olyan, nagy átalakítást nem igénylő változások, mint a helyes tájolás, az uralkodó szélirány megfigyelése, az épület színének megváltoztatása, a tükröződések csökkentése is megelőzhetnek baleseteket vagy társadalmi problémákat.

Íme, néhány apróságnak tűnő példa a gyakorlatból:

• A nagyobb csarnokokat ma már gyakran látják el a látképbe illeszkedő festéssel. Ha ezek az épületek esztétikusabbak és kevésbé feltűnőek, a környék ingatlanjai nem veszítenek az értékükből az iparinak tűnő környezet miatt.
• A nagy üvegfelületek tükröződései megzavarhatják a környék madarait, kellemetlenek lehetnek a lakosság számára, befolyásolhatják a légtérbiztonságot. Sokszor elég egy ablaktáblát lefóliázni, hogy a fény ne világítson, a pilóták szemébe vagy ne süssön be a szomszéd lakóház ablakán.
• Az uralkodó szélirány ismerete és figyelembevétele olyan biztonságos beavatkozást tesz lehetővé, mint amilyen például a nagylengyeli gázkitörés idején történt.

Mi lesz, ha vége lesz?

Miskolc vagy Ózd ma nem tartoznak a jóhírű települések közé, pedig a korábbi szocialista iparvárosok fejlettségét sokan irigyelték. Miért emlegetik sok másikkal együtt ezt a két várost is a bűnözés és szegénység fellegváraiként? A ‘90-es évek gazdasági, politikai változásai során, Magyarországon gyakorlatilag megszűnt a nehézipar. A korábban gyárak, bányák köré épült települések hirtelen elveszítették a jelentőségüket. A bezárt üzemek, nyomában szegénység és munkanélküliség maradt – sőt, sokszor ennél is rosszabb örökség.

Egy-egy nagyobb üzem megszűnése sokszor több generáció jövőjét is megpecsételi. A nagyüzemek bezárását a környék kereskedelme és szolgáltatóipara is megérzi. Akinek nincs munkája, az nem jár étterembe, nem vásárol a butikban, nem jár kozmetikushoz – így egy nagy elbocsátási hullám azokat is érinti, akik maguk nem voltak az adott cég alkalmazottai.

Ezekről a településekről a képzett munkaerő mobilis, jobb módú rétege elvándorol. A maradók sok esetben komoly pszichés teherrel néznek szembe, elszegényednek vagy megbetegszenek a hirtelen rosszabbodó körülmények és a romló infrastruktúra miatt. A környék ingatlanjai veszítenek az értékükből, az épületek állapota sokszor leromlik, hiszen nincs pénz a felújításra vagy például a nagyobb lakosságszámra méretezett szolgáltatóegységek (orvosi rendelők, iskolák, kórházak) megfelelő fűtésére.

A pusztuló gyárak környezetvédelmi és társadalmi problémát is jelentenek

A bezárt üzemek területe ráadásul sokszor szennyezett, tele van gazdátlanul bomló veszélyes anyagokkal. Az ilyen iparterületek mentesítése általában többe kerül, mint egy zöldmezős beruházás, így a környék rehabilitációja – befektetők hiányában – évtizedekig tarthat, ha egyáltalán megvalósítható.

Az ideális az lenne, ha a nagyberuházások a tervezés első pillanatától a végelszámolás utolsó percéig figyelembe vennék a környezet érdekeit. Ez azonban sokszor nem egyszerű, hiszen nem csak szakmai, gazdasági és társadalmi ismereteket, de szinte jóstehetséget is követel. Egy-egy gyár történetét nem lehet előre megírni, hiszen bármikor történhet valamilyen váratlan esemény, amely megváltoztatja a képet.

Nem kell azonban kétségbeesni, ha egy meglévő helyzet valamilyen okból nem tökéletes. Sosem késő tenni azért, hogy egy üzem és környezete nagyobb harmóniában működjenek együtt. Igenis érdemes felmérni a lehetőségeket és lereagálni a változásokat – akkor is, ha nem a tökéletes, “csak” a legideálisabb lehet az eredmény. Felelős munkavédelmi cégként mi is ilyen szemlélettel dolgozunk.

 

Békés együttélést, jó közösségi életet kívánunk!