Bárcsak megállt volna az idő! – A majaki erőmű üzemzavara
Bárcsak megállt volna az idő! – A majaki erőmű üzemzavara
Az oroszországi Ozjorszk város nekünk, magyaroknak szinte zavarba ejtően otthonosnak tűnik: gázbetonból és panelből épült lakótelepek, gondosan elhelyezett boltok, kissé ütött-kopott buszok, egy kicsit toldozott-foldozott utcakép: mintha egy itthoni egykori iparvárosban járnánk, viszont Ozjorszk városába a mai napig csak engedéllyel lehet belépni. Az itt élők sem hagyhatják el szabadon a lakóhelyüket, ahol állítólag a “földből is daganat nő”. Az 1957-es majaki katasztrófa nemzedékek életét bélyegezte meg. A tragikus történet ennél korábban kezdődött és máig tart.
A halálosztó Cseljabinszk régió
1957. szeptember 29-én a majaki atomerőmű egyik tartályának hűtőrendszere meghibásodott. A tárolóban 70-80 tonna radioaktív hulladékot helyeztek el. Ezek a plutónium tartalmú hulladékok folyamatos hűtést igényeltek volna, amihez a vizet a környék folyóiból és tavaiból nyerték. Csakhogy ezen a napon a hőmérséklet a kritikus pont fölé emelkedett. A tartályban kémiai robbanás történt.
Hasadóanyag-raktár Majakban – forrás – Wikipedia
A keletkezett radioaktív felhő közel egy kilométer magasba szökött. A szennyezés 23000 négyzetkilométeren terült szét. A baleset után a körzetben 23 település lakosságát evakuálták – ez a lépés azonban valószínűleg csak csökkentette, de nem előzte meg a humanitárius katasztrófát.
A tragédia helyszíne, a Cseljabinszk-régió az Ural hegység ölelésében, Belső-Oroszországban fekszik, Mivel a baleset a Szovjetunió határain belül következett be, az akkori vezetés nem verte nagydobra a történteket. A radioaktív tevékenységek jeleit nem lehet teljesen eltitkolni, de az valószínűsíthető, hogy a baleset sokkal nagyobb területet és több embert érintett, mint amennyit a korabeli vezetés valaha elismert.
Az esettel összefüggő halálozások számát nem lehet pontosan megbecsülni, ráadásul a baleset a jelek szerint rengeteg közvetett áldozatot is szedett. A tragédia után a környéken sok haszonállat pusztult el sugárfertőzés miatt. A lakosság körében is nőtt a halálozások száma. Nem csak a környezeti sugárzás betegítette meg az embereket. Sokan fogyasztottak az érintett régióban termelt, sugárfertőzött terményekből, tejből és kenyérből is – tudtukon kívül újabb, erős dózisnak téve ki magukat.
1961-ben a szennyezett terület egy részét rekultiválták, és ide a lakosság visszatérhetett, holott a sugárzás még ezen a területen is a normális érték sokszorosa maradt. A környéken élők körében a mai napig gyakoriak a genetikai betegségek, a születési rendellenességek és a rákos megbetegedések. Egyes szerzők úgy fogalmaznak: itt a földből is daganat nő.
Titokban maradt szennyezés
Majaki, cseljabinszk-40-es vagy Kistimi-tragédia – az 1957-es baleset többféle néven is ismert az irodalomban. Ennek komoly oka van. A Cseljabinszk-régió az 1940-es évek elején kezdett kiépülni. Az erőltetett ütemben felhúzott gyárak a Szovjetunió harckocsigyártásának központjai lettek, így stratégiai okokból az üzemeket különböző kódneveken emlegették.
A Majaki Atomkombinát az 1940-es években kezdte meg működését és plutóniumot állított elő a harckocsik gyártáshoz. Az üzemet többek között a Gulágra telepített politikai foglyok építették, a feltételezések szerint nem volt ritka a kényszermunka alkalmazása sem.
Építkezés Majakban – forrás: Wikipedia
A környék városait hermetikusan lezárták, a lakók csak engedéllyel közlekedhettek, az üzemről pedig sokszor még a dolgozók sem kaptak meg minden információt. Sok munkás nem volt tisztában az atomenergia és a sugárzás hatásaival.
Feltételezhető, hogy a kombinát sosem működött teljesen biztonságosan. Hasonlóan a Sajóbábonyi TNT-gyár történetéhez, itt is meg kellett küzdeni a képzetlen munkaerő alkalmazásából eredő hibákkal és a technológia kezdetlegességével. A környezetvédelmi szempontok másodlagos szerepet játszottak. Szinte biztos, hogy rengeteg szennyező anyag került a környék folyóiba, talajába és ivóvizébe – még akkor is, amikor az üzem a normális keretek között működött.
A II. világháború végeztével a majaki üzem a plutóniumgyártásról a radioaktív hulladékok reprocesszálására vagyis újrahasznosítására állt át. Több országból, így a Paksi Atomerőműből is érkezett ide hulladék. Ezeket egy ideig földalatti lerakókban tárolták, később azonban például egy közeli tavat is használtak a szemét lerakására. Amikor a tó az időjárási körülmények miatt kiszáradt, szintén rengeteg szennyezés került a levegőbe.
https://www.youtube.com/watch?v=-D1dOF60k6w
Videó: Majak a tiltott város – dokumentumfilm a katasztrófáról
A majaki eseményekről sokáig nagyon keveset lehetett tudni, ráadásul a hidegháború idején senkinek nem állt érdekében mélyebben vizsgálni a történteket. Léteznek olyan települések, amelyeknek a létezéséről is csak 1992-ben, a Szovjetunió felbomlásakor szerzett tudomást a világ.
Csernobil hozott változást
Az 1986-os csernobili katasztrófa híre már a zárt települések lakosságához is eljutott. A mai napig bizarr betegségektől szenvedő emberek ekkor ismerték fel a korábban történtek jelentőségét. A rendszer válsága miatt már nem lehetett minden részletet titokban tartani, egyre több adat került nyilvánosságra.
A ‘90-es években Borisz Jelcin orosz elnök a régióba látogatott és ígéretet tett arra, hogy kárpótolja a lakosságot, erre azonban évtizedekig nem került sor. A 2010-es években a legkritikusabban érintett települések lakosságának egy részét (részben nemzetközi nyomásra) kitelepítették, de a régióban még mindig több tízezer ember él a súlyosan fertőzött területen.
A súlyos egészségkárosodásért az itt élők csak kevesen kaptak kártérítést, ezt is csak bizonyos ideig folyósították a számukra. A hulladékfeldolgozó üzemek jelentős része pedig ma is működik. A Greenpeace mérései szerint a gyárból még mindig rengeteg sugárzó anyag jut a környezetbe. Az alkalmazott technológia korszerűtlen, a Tecsa-folyó halaiból vett mintákban a szennyező anyag még mindig többszöröse a normálisnak. Feltételezhető, hogy a szennyeződés szinte akadálytalanul a folyóba jut.
Miért tűrik a szörnyűségeket?
A majaki erőmű környezetében élő emberek nagyon rossz egészségi állapotban és szociális helyzetben élnek. Az állataik továbbra is hozzáférhetnek a Tecsa folyó vizéhez, a helyiek ezek tejét, húsát fogyasztják. Sokan horgásznak, fürdenek a szennyezett folyóban. A sugárzó anyag a helyben termelt zöldségben és gabonában is benne van. A szegénység miatt sokan az elzárt és szennyezett területre is behatolnak, gombát, tűzifát gyűjteni.
A területet szinte lehetetlen ennyi szennyezéstől megtisztítani. Nagy probléma például, hogy sokan a szennyezett területről származó fával fűtenek. Az így keletkező hamu szintén tartalmaz sugárzó anyagot. A hamuval ez visszahullik a falura, illetve tovább terjed a levegőben.
A helyiek gyakran nyilatkoznak úgy: szerintük egy emberkísérlet áldozatai. Valójában azért engedik őket a régióban élni, hogy teszteljék, milyen hosszútávú hatásai vannak a sugárzó környezetnek. A magyarázat viszont ennél valószínűleg prózaibb. A terület teljes lezárása és evakuálása sok szempontból nehéz feladat. Az üzem mai napig nagy haszonnal működik, így senkinek sem érdeke felszámolni a környező településeket.
A helyzeten ront, hogy a helyiek szerint sok faluból csak az ortodox és orosz lakosságot telepítették ki, a muszlim vallású vagy tatár nemzetiségű lakosság nem kapott segítséget. Ők emiatt fokozott elszigeteltségben élnek. A számos betegségben szenvedő embereket valószínűleg sehol nem látnák szívesen, a költözéskor ráadásul vagyonuk nagy részét hátra kellene hagyniuk. A társadalmi-szociális feszültségek nagyon megnehezítik az ellátásukat.
Nem csak az atomhulladék veszélyes
Pripjaty városában, Csernobil mellett gyakorlatilag megállt az idő, a település ma elhagyottan áll. Majak környékén nem ez a helyzet. Bár itt is vannak “tiltott zónák”, a környék nagyon is él és működik. A helyzet szomorú és veszélyes, de sajnos van rá esély, hogy csak a jéghegy csúcsát jelenti.
A majaki üzem egyik legfélelmetesebb tulajdonsága, hogy szinte lehetetlen leállítani. A terület akkor is veszélyes és szennyezett marad, ha az üzem már nem termel hasznot. A felhalmozott hulladékot ezután is tárolni kell, így a terület egyetlen, óriási pénznyelővé alakul. A terepet nem lehet magára hagyni – ha például egy elhagyott tároló beomlik, újabb hatalmas szennyezés következhet be.
A majaki helyzet sajnos nem egyedl. Világszerte több ezer olyan üzem lehet, amely hasonló kihívást jelent. A gazdasági helyzet, a technológiai követelmények és a környezetvédelmi szabályok változásai miatt ezek a helyek már nem üzemeltethetőek biztonságosan vagy gazdaságosan. Egy részüket már elhagyták – nem ritkán a helyszínen tárolt vegyszerekkel és hulladékkal együtt, más részüket több-kevesebb sikerrel rekultiválták vagy tovább üzemeltetik, sokszor úgy, hogy mindenki szemet huny például a talaj veszélyesen magas nehézfémtartalma vagy az azbesztszennyeződés felett. A nagyüzemek hattyúdala valószínűleg még sokáig hallható lesz.
A majaki balesettel kapcsolatban éppen ezért nehéz tanulságokat megfogalmazni. Bár a jelenség itt különösen súlyos és látványos, szinte minden ország történetének lenne néhány ehhez hasonló szégyenfoltja. A helyzet megoldása valószínűleg óriási társadalmi és gazdasági változást igényelne – ennek ellenére mindannyian tehetünk azért, hogy egy kicsit javuljanak a körülmények.
Vállalkozóként és hétköznapi emberként is érdemes tudatosan fogyasztani és keresni a környezetbarát, transzparens megoldásokat. Az energia- és környezettudatos gazdálkodás rengeteget jelenthet – akkor is, ha a jelenben nem ez tűnik a legjobb döntésnek. A javuláshoz muszáj nagy távlatokban gondolkozni – akkor is, ha ez ma még komoly harcot jelent.
Jó egészséget kívánunk mindenkinek!
