Kinek az álma égett porrá? – A Mikroelektronikai Vállalatnál történt tűzeset
Kinek az álma égett porrá? – A Mikroelektronikai Vállalatnál történt tűzeset
1986. május 26-án, reggel 6 óra körül lángok csaptak fel a Mikroelektronikai Vállalat “T” jelű csarnokában, a budapesti Fóti úton. Az első tűzoltószerek kevesebb, mint negyedórán belül megérkeztek a helyszínre. A katasztrófa elhárításán 140-nél is több szakember dolgozott. A magyar mikrochipgyártás központja azonban 4 óra alatt hamuvá égett. A gyártósorral együtt pedig sok-sok terv és álom is a lángok martaléka lett. A tűz a magyarországi ipari katasztrófák egyik legmisztikusabb és legvitatottabb történetévé vált.
Magyarország, mint mikrochip nagyhatalom
A II. világháborút követően a világ technológiai fejlődése drámaian felgyorsult. A hidegháborús években a számítógépeknek óriási stratégiai szerep jutott. Az egyre nagyobb számítási kapacitás kulcsfontosságú volt az űrprogramokban, a fegyverek (pl. föld-levegő rakéták) fejlesztésénél, de a civil kezdeményezésekben, a távközlésben is.
A magyar vezetés már a háború után felismerte, hogy az elektronikának, azon belül a mikroelektronikának komoly jelentősége lesz a jövőben. A Távközlési Kutatóintézetből 1953-ban leválasztották azokat a kutatási ágakat, amelyeknek nem volt teljesen egyértelműen katonai célja és megalakították a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézetet (HIKI).
A Mikroelektronikai Vállalat gyártósorainak megsemmisülésével a magyar ipar egy szelete ment tönkre (a kép illusztráció)
Az intézet célja többek között az volt, hogy lépést tartson a számítógépek és a hírközlés fejlődésével. A pontos célokat jól szemlélteti, hogy 1975-ben két magyar mérnök visszafejtette az Intel 8080-jelű processzorának működését.
A mikroelektronika területén a szovjet és a nyugati nagyhatalmak versenyeztek egymással. A keleti blokk országai hamar felismerték, hogy a kutatás során a függetlenségük a tét. Minél többet tudnak hasznosítani mind a két technológiából, annál kevésbé vannak kiszolgáltatva egyik vagy másik oldalnak.
Két szovjet gyártósor
A Fóti úti telephelyen két, szovjet technológiát alkalmazó gyártósort építettek ki. A gyár létrehozása több, mint 2 milliárd forintba került (ez a mai árfolyamon kb. 60 milliárdnak felel meg), a gyártást pedig egyetemek és laboratóriumok igyekeztek országszerte támogatni kutatással, fejlesztéssel.
A gyár kezdettől fogva gyanút keltett. A gyártáshoz szükséges eszközök nagy része szerepelt a COCOM-listán, vagyis embargó sújtotta és csak korlátozásokkal lehetett a KGST országok számára eladni. A MEV-nek sikerült megkerülni a szabályokat – ez viszont azt jelentette: van rá esély, hogy az ország csúcstechnológiás eszközöket, fegyvereket fejlesszen.
A gyártást nem csak a nyugat, a Szovjetunió is gyanakodva figyelte. A gyár rengeteget termelt exportra, több, mint egymilliárd forintos forgalmat bonyolított, emellett rengeteget fejlesztett. Felmerült a gyanú, hogy a pénz és technológia egy része nem a Szovjetunió építésére fordítódik, épp ellenkezőleg: az ország függetlenedésre törekszik.
1986-ra a gyár már viszonylag jó minőségben, de kis mennyiségben képes volt az Intel processzorok másolatait is legyártani. Az általuk készített elektronikai termékek egy része olyan jó minőségű volt, hogy hamisították, ezért a tervezők apró rajzokat helyeztek el a chipek burkolatán, hogy egyedivé tegyék a munkájukat.
Fellobbantak a lángok
1986. május 26-án reggel aztán megszólalt a két gyártósornak otthont adó T-csarnok alacsonyáramú tűzjelző riasztója. Molnár Józsefné, a vállalat portása rémülten hívta a IV-XV. kerületi tűzoltóságot, akik kiemelt riasztásként kezelték a segélykérést. Összesen 13 tűzoltó indult útnak a helyszínre két tűzoltókocsival.
Az első egységek a jelzéstől számított hat perc múlva a helyszínen voltak, de szinte azonnal újra segítséget kellett kérniük. Molnár Józsefné még csak sűrű füstről számolt be, a tűzoltók viszont már kiterjedt tűzzel találták szemben magukat. A helyzetet nehezítette, hogy a chipgyártás úgynevezett tiszta térben történt. Ennek során a gyártósor egy részét annyira elzárták a külvilágtól, hogy az egyes “tiszta szobákban” légköbméterenként csak 15 porszem fordulhatott elő.
Ezért nem lett magyar gyártmányú számítógép?
Az oltáshoz a tűzoltóknak zsiliprendszereken és üvegajtókon keresztül kellett átverekedniük magukat. A helyszíni tűzvizsgálat azt állapította meg, hogy csarnok álmennyezete ég nagy kiterjedésben, a leszakadó darabok meg is sebesítették a lánglovagokat.
A chipgyártáshoz renget különleges fémet és műanyagot használtak, így a tűz során mérgező gázok szabadultak fel. A csarnokban tartályokat és palackokat tároltak, így az oltás közben hat kisebb és két nagyobb robbanás is bekövetkezett.
A tüzet 4 óra alatt sikerült megfékezni. 143 tűzoltó dolgozott az oltáson, akik a legnagyobb szakértelemmel végezték a munkájukat. Habosított vízsugárral, a mérgező gázok felszabadulását figyelembe véve dolgoztak. Közülük 10-en sérültek meg, rajtuk kívül a gyár 4 civil dolgozója került még kórházba.
Megsemmisült a gyár
A tűzben a Mikroelektronikai Vállalat gyára gyakorlatilag megsemmisült. A két gyártósor és az azt övező tiszta terek helyreállítása akkora anyagi áldozatot követelt volna, ami nem volt reális. A károk felszámolása így is hatalmas pénzeket emésztett fel.
A tűz után hátramaradt hulladékot és veszélyes anyagokat különböző üzemek telephelyeire szállították. A tartályok és palackok még évtizedekkel a baleset után is gondokat okoznak, folyamatosan érkeztek panaszok arról, hogy a lejárt nyomáspróbájú tárolók állandó veszélyt jelentenek. Feltételezhető, hogy a veszélyes hulladékok egy része még ma is megfelelő kezelés nélkül áll valahol, a gazdaság átalakulásával végképp elveszítve tulajdonosát.
Még ha sikerült volna is feltámasztani a magyar chipgyártást, a technológia ekkorra valószínűleg annyira elavult volna, hogy az ország nem tudott volna lépést tartani a fejlődéssel. Egyesek azt jósolták: ha a gyár megmarad, Magyarország 1990-re technológiai nagyhatalom lehet. Ezek az álmok váltak köddé mindössze 4 óra alatt.
Összeesküvés-elméletek
A hivatalos információ szerint egy, az álmennyezetbe épített, osztrák technológiát alkalmazó szellőztető rendszer hibásodott meg. Az itt keletkezett szikra lobbantotta be a tüzet, ami azért válhatott ennyire súlyossá, mert az üzem automata hűtő-szellőztető berendezése ki volt kapcsolva. Erre állítólag azért volt szükség, hogy elkerüljék, hogy a csernobili atomkatasztrófa után radioaktív anyagok jussanak az épületbe.
Mikrochip-nagyhatalom lehetett volna Magyarország
A hivatalos magyarázat nem mindenkit győzött meg. Sokan összeesküvés-elméletekkel álltak elő és szándékos gyújtogatást említettek. Voltak, akik a nagyhatalmakat okolták, mások biztosítási csalásra gyanakodtak. Úgy tudták, az üzem a Lloyd’s biztosítónál 50.000.000 dollárra biztosította az épületet. Elképzelhetőnek tartották, hogy a MEV nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket időben, így viszont az állam a Szovjetunión kívüli valutához juthat.
Mik az eset tanulságai?
Azt, hogy pontosan mi történt a Mikroelektronikai Vállalat T-csarnokában, valószínűleg már sosem tudjuk meg. Az eset körül rengeteg a kérdőjel. Valóban szükség volt a hűtő-szellőztető kikapcsolására? Alaptalan volt a félelem? Mindent megtettek a tűz megelőzéséért? Megfelelő volt a műszaki kivitelezés? A kérdések egy részére valószínűleg nem létezik objektív válasz.
Munkavédelmi szempontból az egyik legfontosabb tanulság az: a technológiai szabályoknak az érdekrendszerek felett kell állnia. Természetes, hogy egy-egy kiemelt üzem építése során nem lehet minden információt megosztani a különböző (mérnöki) területek szakembereivel sem – hiszen az ipari titkoknak nagy gazdasági jelentősége lehet. Figyelni kell azonban arra, hogy mindenki egységesen, a biztonság szempontjai mentén tudjon dolgozni és kellően informált döntést hozhasson bizonyos helyzetekben.
Bár a MEV gyártósorainak pusztulása egy egész iparágat romba döntött, a T-csarnok tragédiája bizonyos értelemben sikertörténet is. A tűzoltóság egy rendkívül nehéz helyzetben állt helyt. A Csertő utcai paneltűz és a hasonló balesetek gondos feldolgozása, a fejlesztések és oktatások nem voltak hiábavalók. Az óriási károk ellenére azt mondhatjuk: a Fóti úti telephelyen nem a legrosszabb következett be.
Az eset legfőbb tanulsága talán az: a balesetek sokszor a legnagyobb gondosság ellenére is bekövetkeznek. Egy-egy kiélezett helyzetben szinte lehetetlen jó döntést hozni, hiszen a csernobili katasztrófa idején a munkavédelmi szakemberek még nem feltétlenül voltak a megfelelő ismeretek és hírek birtokában. Ilyen helyzetben a kisebbik rossznak tűnhetett a gyárat a hűtő-szellőztető berendezés nélkül működtetni.
Felelős munkavédelmi cégként nagyon fontosnak tartjuk a folyamatos tanulást és fejlődést. Szakembereink igyekeznek lépést tartani a technológiával és az ágazati hírekkel egyaránt.
Ennek szellemében kívánunk biztonságos munkavégzést!
