Mindent látó szem és az első szolga – Az építési projektvezetők szerepe a munkavédelemben
Mindent látó szem és az első szolga – Az építési projektvezetők szerepe a munkavédelemben
A tűz- és munkavédelem szempontjából az építkezések az egyik legösszetettebb területnek számítanak. A szabályok érintik a felvonulási területet és a készülő épületet is. A munkát a legkülönfélébb csapatok végzik a legváltozatosabb felállásban, a tarka káosz átlátása pedig az építési projektvezető feladata. Vajon meddig terjed az ő felelőssége?
Az építkezés karmestere
Az építési projektvezetők feladatai cégenként eltérőek lehetnek, de a projektvezető legtöbbször olyan szakember, aki az ötlettől a megvalósítás végéig felel az építkezés sikeréért. Ő az első számú személy, aki összehangolja a többiek munkáját, fázisokra osztja a teljes feladatot, ellenőrzik azok költségvetését és megvalósítását.
Az építkezésen több szakma képviselőinek kell együttműködnie
Általában a projektvezető az az ember, aki minden pillanatban tisztában van azzal, hogy miként halad a munka, hogy áll a büdzsé és kik dolgoznak az aktuális feladatokon. A projektvezető jelentést tesz a vezetőségnek és az ügyfeleknek, gyakran közvetlenül tárgyal a beszállítókkal és a megrendelőkkel is.
Ezt az összetett feladatot általában építész, vagy építőmérnöki végzettséggel és tapasztalattal, lehetőség szerint valamilyen menedzsment-képzés birtokában szokták betölteni, de vannak olyan beruházások is, ahol a szakember a közgazdaságtan világából érkezik.
Mivel ennyi feladatot lehetetlen közvetlenül, személyes jelenléttel ellátni, ezért a projektvezető munkáját általában különböző más szakemberek segítik. A nagyobb munkák esetében a helyszíni munkálatokat építésvezetők felügyelik, akik általában naponta jelentést tesznek az építési projektvezetőnek. A projektvezető több asszisztenssel is dolgozhat, de az is megtörténhet, hogy több, egyenrangú projektvezető dolgozik együtt, megosztva a felelősségi köröket. Például ugyanannak a projektnek a különböző helyszínein dolgoznak.
Jogállások és szerződések
Az építkezések munkavédelme esetén az egyik legnehezebb feladat annak a tisztázása, pontosan kinek a felelőssége a munkát végzők és a területen tartózkodók egészségéről és biztonságáról gondoskodni. Az építkezésen a legkülönfélébb szakmák legkülönfélébb képviselői dolgoznak a legváltozatosabb munkaviszonyokban. Egy munkaterületen sokszor egyszerre vannak jelen:
- Különböző cégek alkalmazottai (pl. villanyszerelők, ácsok)
- Különböző cégek által vezényelt, kölcsönzött munkavállalók (pl. segédmunkások)
- Önálló egyéni vállalkozók (pl. dizájnerek, szakértők stb.)
Az építkezés nem mindenkinek az állandó munkahelye. A futárok, a szállítmányozó cégek alkalmazottai sokszor csak egy-egy gyors feladat erejéig kell, hogy a helyszínen tartózkodjanak. Az építkezésre sokszor a megrendelő képviselőinek, a sajtó képviselőinek, a hatóságoknak is belépést kell biztosítani, néha pedig az sem elkerülhető, hogy a munkálatok közelében “civilek”, látogatók, járókelők is tartózkodjanak. Valakinek az ő biztonságukra is ügyelni kell.
Kinek kell rendet tartania?
Az építkezéseken általánosságban a Munka Törvénykönyve az irányadó, főszabály szerint pedig mindenkinek a munkáltatója felelős azért, hogy biztonságos és egészséges munkakörnyezetet biztosítson. Csakhogy az építkezésen a felelősségi körök – már csak az észszerűség miatt is – összemosódnak.
Az építkezés irányítása nem lehet egyemberes feladat
A gyakorlatban megtörténhet, hogy az a) cég által alkalmazott, b) cég által kölcsönzött munkaerő a c) cég képviselőjének utasításait kell követnie. Ökölszabályként elmondható, hogy mindenkinek az egészségéért és biztonságáért a saját munkáltatója (és önmaga) felel, ez viszont a valóságban nem mindig olyan egyszerű.
A dolgozóknak például a munkaterületen megfelelő pihenési lehetőséget (meleg időben például fedett, légkondicionált helyiséget), egyéni védőeszközöket, védőitalt kell biztosítani, a helyszínen mellékhelyiségre, tisztálkodási lehetőségre, elsősegélynyújtó helyre van szükség. A megfelelő felszerelést és szolgáltatásokat egy ilyen összetett helyzetben nem lehet feltétlenül a munkaadóktól elvárni. Egy ilyen rendszer felesleges konfliktushoz vezethet és a költségeket is megemeli.
Ha üzemi baleset történik, a jogi helyzet igen csavaros lehet. Előfordulhat, hogy maga az esemény az egyik alvállalkozó munkatársának közvetlen hibájából következik be, a sérült viszont egy kölcsönzött munkaerőként foglalkoztatott személy, maga a baleset viszont megelőzhető lett volna, ha egy másik cég maximálisan betartja a szabályokat, például megfelelően megvilágítja az adott helyszínt.
A szövevényes jogi helyzeteknek ráadásul emberi oldala is van. Mindenkinek az a legfőbb érdeke, hogy a munkavégzés hosszú és rövid távon is biztonságos és balesetmentes legyen. Ehhez arra van szükség, hogy bárki, aki a területre belép, feladatának tekintse, hogy ügyeljen saját maga és mások biztonságára.
A felelősségi területek valójában a különböző cégek és munkavállalók között fennálló szerződésektől függenek. Abban, hogy az adott projekt munkavédelme (és egésze) végül hogyan szerveződik, hatalmas szerepe van az építési projektvezetőnek.
Mit tehet az építési projektvezető?
Az építési projektvezető bizonyos szempontból nagyon kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen ő az – aki legalább is ideális esetben – tisztában van a projekt pillanatnyi állapotával, ő az, aki felfedezheti a hiányosságokat és neki kell átlátnia a pontos jogviszonyokat is.
Ebben a munkában azonban egy fontos korlát az emberi tényező. Egyetlen személy, a többi feladata mellett egyszerűen nem lehet ott a munkavédelem frontján is minden olyan pillanatban, ahol erre szükség van. Ennek ellenére szinte nincs olyan felelősségi kör, amely végső soron ne futna az építési projektvezető kezébe.
Mi a megoldás?
Az építési projektvezető akkor tud hatékonyan dolgozni, ha nem kell minden feladatot egy személyben kézben tartania – vagyis a saját területét mindenki megfelelően kézben tartja, az építési projektvezető pedig támaszkodhat az építésvezetők és a többi szakember véleményére és jelentésére.
Nagyobb a biztonság, ha közös a felelősség
A munkavédelmi feladatok kiszervezése mindenkinek megnyugtató megoldást hozhat. Egy gyakorlott szakcég számára nem jelent kihívást, hogy átlássa a teljes projektet és felismerje, hol és milyen beavatkozásra van szükség. A projektvezetővel együttműködésben, az ő munkáját kiegészítve és segítve tudnak dolgozni.
A külsős szakemberek bevonása számos előnnyel jár:
- A munkavédelmi szakemberek megfelelő képzettséggel és gyakorlattal rendelkeznek, így nagyobb eséllyel fedezik fel a kockázatot és találnak megoldást a nehézségekre.
- Tehermentesítik nem csak az építési projektvezetőt, de az összes cég szakembereit, vezetőit, képviselőit.
- Kizárólag a tűz- és munkavédelem a feladatuk, így a figyelmük nem forgácsolódik szét, tényleg kézben tudják tartani az eseményeket.
Az építkezések munkavédelme az egyik legösszetettebb feladat a szakemberek számára, hiszen sok, egymástól függetlenül is dolgozó munkatárs fordul meg egy önmagában is veszélyes terepen. Ebben a helyzetben a biztonság elemi érdek. Túl azon, hogy egy baleset vagy egészségkárosító gyakorlat hatása végzetes lehet és sorsokat tehet tönkre, a bírságok és kártérítések óriási anyagi terhet róhatnak a kivitelező cégre.
Az építési projektvezetőt tehát érdemes felmenti az egyszemélyi felelősség alól és biztosításokkal rendelkező, megbízható szakemberek kezébe adni a szervezési és munkavédelmi feladatokat. A biztonságos környezet hosszú távon megtérülő befektetés.
Biztonságos munkavégzést kívánunk mindenkinek!