Répcelaki tárolótartály robbanás: a tragédia, amely forradalmasította a magyar fémipart

Répcelaki tárolótartály robbanás: a tragédia, amely forradalmasította a magyar fémipart (tanulságos munkabalesetek 3. rész)

Ridegtörés. Hivatalosan ez a jelenség okozta 9 ember halálát a répcelaki szénsav üzemben 1969-ben. A pontos ok, amiért a 8 méter magas és 2,5 méter átmérőjű tartály a levegőbe repült, a mai napig rejtély. Bár a körülményeket nem sikerült pontosan kivizsgálni, a súlyos baleset ráirányította a figyelmet a fémipari munkások és technikusok képzésének hiányosságaira. Répcelak után más időszámítás kezdődött a magyar hegesztésben.

Fizetésnap volt és tömeg

1969. január 2-án vidám nap virradt a Répcelaki Szénsavgyárra. Az új év első munkanapján osztották ugyanis a prémiumokat, akkoriban pedig a jól teljesítők tisztességes összeget tehettek zsebre. Fél három körül azonban már senki sem örült. A rádió megszakította az adását és bejelentette Magyarország addigi legnagyobb ipari katasztrófáját.

A répcelaki gyár a robbanás után. Mező Sándor felvétele (Forrás: MTVA archívum)

A robbanás hírére a gyárba mentők, tűzoltók, katonák és munkások sereglettek. A rejtélyes, hangtalan detonáció 9 embert gyakorlatilag azonnal megölt, többeket pedig súlyosan megsebesített.  Az áldozatok többsége legfeljebb a 30-as évei elején járt. Volt, aki csak a fizetéséért szaladt be aznap az üzembe.

A pusztítás még a sokat látott répcelaki mérnököket is meglepte. Az egyik tárolótartály kiszakadt a helyéről, 18 métert repült és a laborépület falába csapódott, de másik két tartály is elmozdult a helyéről, egy pedig, a „D” jelű, szintén felnyílt, de a talpán maradt. A levegőben szúrós szén-dioxid szag terjengett, a területen sokáig csak légzőkészülékben lehetett mentesíteni.

Hangtalan detonáció?

A baleset olyan sok halálos áldozatot követelt, hogy nem lehetett elhallgatni a történteket. Néhány évvel később a sajóbábonyi TNT-gyár robbanása egy viszonylag titkos katonai célú üzemben történt, ez a tragédia egy “ártatlan” szénsav gyárban következett be. A korabeli vizsgálatok nem a robbanás okát, inkább az eset felelőseit igyekeztek megkeresni.

A tartályokat Nagykanizsán gyártották, így a vádlottak padján a répcelaki üzem vezetői és a kanizsai készítők foglaltak helyet. Egy évvel a per elindulása után a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az ítéletet, amely a répcelaki vádlottakat felmentette. A gyártásban dolgozókat 1,4-4 éves börtönbüntetésre ítélte. A hivatalos álláspont szerint az “acélanyagok” hibája miatt a „D”-tartály felrobbant, elbillentette a „B” és „C” jelű tartályokat, az „A”-jelűt pedig a laborépületbe lökte. Más számítások azonban ellentmondanak ennek a korabeli szakértői véleménynek.

Szódásüvegek a ‘60-as évekből – ehhez is szénsavat használtak (Fotó: Fortepan / Erdei Katalin)

Az eset tanúi a visszaemlékezések szerint nem hallottak robbanást, csak süvöltő hangra emlékeznek. Emiatt sokan úgy gondolják, nem klasszikus robbanás történt. A jegyzőkönyvekben maradt némi nyoma a tartályok túltöltésének. Elképzelhető, hogy nem a hibás hegesztés, hanem a hibás kezelés okozta a tragédiát. Az „A”-tartály felnyílt és a kiszabaduló gáz nyomása repítette el. Ettől lökést kapott a másik három, valószínűleg szintén túl magas nyomáson tartott és rideg állapotban lévő tartály, ezek sérüléseit a mechanikus hatás okozta.

Sejthető, hogy a nyomás nem csak a tartályokban, de a répcelaki tanúkon is jelentős volt. A bírósági per alatt többször is változtattak a vallomásukon. Mivel állami üzemről volt szó, a szakértők sem tudtak teljesen pártatlanok maradni. Egy ilyen horderejű ügy könnyen komoly indulatokat kavarhatott. A baleset körüli zavaros párbeszédekből az szűrhető le: akár mind a két verzió egyszerre is okozhatta a balesetet.

Pozitív következmények

A felelősséget nem sikerült egyértelműen tisztázni, a tragédia viszont ráirányította a figyelmet arra, hogy elengedhetetlen a munkások és az őket felügyelő “középkáderek” komolyabb képzése. A II. világháború utáni munkaerő- (és gyakran nyersanyag-) hiány még mindig éreztette a hatását. Az erőltetett iparosodás miatt sok volt a “gyorstalpaló” vagy éppen a “terepen” képzett szakember.

Az eset hatására alkották meg a a 3/1969. (VII. 29.) KGM számú rendeletet. Ennek értelmében a hegesztő szakembereknek minősítő vizsgát kellett tennie. A minősített hegesztők munkáját műszaki szakembernek (középkádernek) kellett ellenőriznie. a szakmában pedig rendszeres továbbképzésekre volt szükség. Megalakult a Hegesztő minősítő Bizottság is, szigorodott az ellenőrzés és biztonságosabbá váltak a munkakörülmények.

Hegesztő 1971-ben (Fotó: Fortepan / Péterffy István)

A répcelaki gyár – igaz más formában – ma is működik. A környék iparosításának nagy szerepe volt abban, hogy a község 2001-ben városi rangot kapott.

Mit mond az esetről a munkavédelem?

 A répcelaki tragédia egyik legrosszabb és legszomorúbb következménye, hogy olyan emberek is életüket veszítették, akiknek nem is kellett volna a helyszínen tartózkodniuk. Már a korabeli vizsgálatok és búcsúztatások idején is sokan azt említették: az iparban dolgozóknak tudomásul kell venniük, hogy veszélyes területen teljesítenek szolgálatot. A mai modern munkaszervezés már lehetővé teszi, hogy senkinek ne kelljen adminisztratív okokból plusz kockázatot vállalnia. Érdemes kihasználni ezt az előnyt.

Több jegyzőkönyvben is szó van arról: a tartályok “erős nyomás alatt vannak”, esetleg a túltöltés áll fenn. Bár ritka, de elképzelhető, hogy ilyen “szabályszegésekre” átmenetileg szükség lehet – nem csak a termelés fokozása vagy a munka gyorsítása érdekében, hanem például azért, hogy egy kockázatosabb eseménynek elejét vegyék. Ez azonban nem ad felmentést a maximális körültekintés alól. Ilyen “módosítások” előtt kockázatbecslést és -elemzést kell végezni és mindent meg kell tenni, hogy csökkenteni lehessen az esetleges károkat. Például azáltal, hogy ilyen helyzetben csak a nélkülözhetetlen kezelőszemélyzet tartózkodik a munkaterület közelében.

Az okok kivizsgálása minden munkahelyi baleset bekövetkezése után fontos. Bár a répcelaki eset keserű tanulsága után gyökeres változások történtek, ezek csak részben alapulnak a – számos jel szerint esetleg nem is teljesen pártatlan – szakértői véleményeken. Ma már korszerű technológia áll rendelkezésre az események rögzítéséhez. Az automata monitorozás, a biztonsági kamerák képeinek rögzítése, a folyamatos, számítógépes mérés és a megfelelő riasztórendszerek rengeteget segíthetnek a tragédia megakadályozásában és egy lehetséges üzemzavar okainak feltárásában.

Természetesen az emberi tényező sem elhanyagolható. A munkatársak képzettsége és felkészültsége éppen olyan fontos a biztonság, mint a termelékenység szempontjából is. A rájuk nehezedő pszichés nyomás csökkentésével elkerülhetők a kapkodásból, hanyagságból, teljesítménykényszerből következő hibák is. Ez Répcelak esetén nem csupán a szolgálatot teljesítő munkásokra és középvezetőkre, de az esetet kivizsgáló szakértők munkájára is igaz.

Munkavédelmi cégként úgy látjuk: a rendszerek és eszközök folyamatos fejlesztésével, megfontolt vállalásokkal és átgondolt lépésekkel megelőzhetők a répcelakihoz hasonló balesetek. Szerencsére mára a gazdasági, jogszabályi és kulturális környezet is sokat változott – mi pedig azon vagyunk, hogy ez a tendencia továbbra is folytatódjon. Szeretnénk, ha a munka központjában nem kizárólag a termék, hanem annak élvezői és előállítói, az emberek állhatnának.

Mindenkinek biztonságos munkavégzést kívánunk!