13 kanári tragédiája, a sajóbábonyi TNT-gyárban történt robbanás

13 kanári tragédiája, a sajóbábonyi TNT-gyárban történt robbanás (tanulságos munkabalesetek 2. rész)

1979. június 1-je szokatlanul meleg nap volt. Péntek lévén már mindenki a hétvégi pihenését tervezte. Egy kis, borsodi tűzoltóság udvarán az egyik csapat röplabdázott. Kicsit távolabb tőlük a munkások az udvart söpörték egy gyárban a műszakváltás előtt. Aztán hirtelen megremegett a föld, a sajóbábonyi hadianyag-üzem felett pedig óriási füstfelhő jelent meg. Egy órával később helyi lakótelep lakói már a kitelepítésre készültek. A végzetes napon 10 tonna TNT robban fel.

A kanárik és a hidegháború

 Az Észak-Magyarországi Vegyiművek (ÉVM) TNT-gyártó üzemét a hidegháború időszakában telepítették a borsod megyei Sajóbábonyba. A gyár sosem tartozott a jóhírű üzemek közé. A berendezéseit még a II. világháború előtt gyártották, a beszerelés idején pedig már elavultnak számítottak. A kocsonyás trinitrotoluolból az üzemben szállítással állították elő a “trotlinak” csúfolt robbanószert. Az erősen mérgező anyag a vele kapcsolatba kerülők bőrét sárgára színezte. A környéken a hírhedt gyár munkásait csak kanárinak gúnyolták.

A 1040. számú hadianyag-üzem egy völgyben helyezkedett el. Az építkezés és a gépek beszerelése nem volt egyszerű. A háborút követően az országban munkaerőhiány uralkodott. A korszerűtlen berendezéseket képzelten munkások építették be – sokszor kétkezi munkával, fejlett eszközök nélkül.

A gyár közel 20 évig rendeltetésszerűen működött, de a korabeli beszámolók szerint ebben a szerencsének is volt szerepe. Időközben megkezdődött egy fejlettebb üzem építése. A baleset napra pontosan egy hónappal azelőtt történt, hogy az elavult gyárat végleg bezárták volna.

A robbanás és a mentés

 1979 június 1-jén fullasztó meleg uralkodott. A gyárban az egyik műszak már a végéhez közeledett, amikor az A1-es épület gyakorlatilag eltűnt a föld felszínéről. A robbanás nyomán keletkező füstfelhőt 20 kilométeres körzetben észlelték, de 30 kilométerrel távolabbról is jeleztek rezgéseket.

A Miskolci Tűzoltóság Dózsa György úti laktanyájában, 8-9 kilométerre az esetről a tűzoltók azonnal észlelték a robbanást. Még a hivatalos riasztás előtt megkezdték a felkészülést. A riadó idején már mindenki a szereken ült. Percek alatt megérkeztek a helyszínre, ahol rettenetes látvány fogadta őket. Az üzem A1-es egysége megsemmisült. A robbanás ereje akkora volt, hogy az épület helyén csupán egy kráter maradt.

Sajóbábony – Civertan légifelvétele a WikiPedián

A hatalmas meleg miatt a gyár körüli száraz növényzet is pillanatok alatt intenzív lángra kapott. A tűz a megmaradt, de megrongálódott robbanóanyag-tárolókat is veszélyeztette, csakhogy a hadiüzemet fegyveres őrség védte. A katonák parancsot kaptak arra, hogy senkit ne engedjenek a gyárt területére, így a tűzoltók járművek nélkül, kívülről kezdték meg az oltást. A gyár vezetője végül utasította az őrséget, hogy engedjék be a “civileket” a területre. A szárazfű égését végül 38 centiméterre a kidőlt falú TNT tárolóktól sikerült megállítani.

Ennél sokkal többet tenni nem lehetett. A gyártósoron dolgozó 13 ember azonnal életét vesztette. A területen nem találtak holttesteket, így az áldozatokat sokáig eltűntként tartották számon. Az elhunyt “kanárikat” végül jelképes, üres koporsós temetéssel kellett elbúcsúztatni. A romokból és maradványokból nem lehetett hitelt érdemlően következtetni a baleset okaira. A mai napig csak feltételezések vannak arról, mi is történhetett.

A baleset utóhatása

 A baleset nem csak a halálos áldozatok viszonylag nagy száma miatt rázta meg különösen Sajóbábonyt. A háború és a forradalom emlékei még élénken éltek a környéken és érződött a hidegháború miatt feszültség hatása is. A gyár működésének egy része ráadásul katonai titok volt. Fedőtevékenységként a gyárban gyógyszeralapanyagok előállítása is folyt. Több tanú is megjegyzi: a bábonyi lakótelepen néhány család a kitelepítésre készült. Attól tartottak, mérgező gázok kerültek a levegőbe.

A nagy erejű pusztítás nem csak a gyár dolgozóit, de a baleset után a helyszínre érkező mentőket, rendőröket, tűzoltókat is megviselte. A feljegyzések szerint sokan még napokkal az események után is elsírták magukat, ha a tragédia szóba került. A település feketébe borult, sőt, volt, aki el is költözött a városból a tragédia hatására. A körülményeket nehezítette, hogy ekkor még csak korlátozottan lehetett szakember segítségét kérni a történtek feldolgozásához.

Egy újabb elkerülhető tragédia?

 Az A1-es üzem helyét ma már egy kisebb erdő foglalja el. A krátert betemették, majd fákkal ültették be, csupán egyetlen, a balesetben megsérült oszlop és az áldozatok neveit tartalmazó emléktábla utal a 40 évvel ezelőtti eseményekre.

Az áldozatok névsora a sajóbábonyi emlékhelyen Fotó @ Boon.hu

A tragédia pontos okára nem könnyű következtetni, ráadásul a korban igyekeztek óvatosan kezelni a hadiüzemek különböző üzemzavarait. A legelterjedtebb álláspont szerint a műszak dolgozói túl nagy intenzitással végezték a TNT szárításához szükséges forró levegő befúvatását. Talán azt remélték, a gyorsabb szárítás után hamarabb szabadulhatnak a forró üzemből.

A korszerűbb technológia és a nagyobb óvatosság talán mérsékelhette volna a hatásokat. A hasonló méretű katasztrófák elkerülését segítheti, ha a kockázatos helyszínen egyszerre a lehető legkevesebb veszélyes (robbanó) anyag van jelen. A különböző biztonsági automaták és figyelmeztető jelzések a megfelelő szenzorokkal kombinálva leállíthatják a túl kockázatos folyamatokat, de legalábbis jelezhetnek – például ha a hőmérséklet a kritikus pont közelébe ér az üzemben.

A baleset egy pénteki napon történt, s többen is úgy gondolják, a kapkodás vezetett tragédiához. Ebből a szempontból tanulságos lehet átgondolni, mennyire jelent kockázatot a dolgozók mentális állapota és az őket érő pszichológiai terhelés. A figyelmetlenség okozta hibák mennyisége csökkenthető, ha kisebb a munkahelyi nyomás és megfelelő a dolgozók pihenési és rekreációs ideje is. Ezt akár a munka átszervezésével is segíteni lehet. íme néhány apróság, amelyek sokat jelenthetnek:

• A napi életritmushoz alkalmazkodó munkarend (pl. kevesebb éjszakai műszak, tömbösített munkavégzés, szükség esetén rövidített műszakok)
• Rendszeres beszélgetés, a mentális állapot vizsgálata, szupervízió (ezzel felismerhető a kiégés veszélye, csökkenthető a munkatársak közötti konfliktusos helyzetek száma)
• Rekreációs tevékenységek támogatása, extra szabadságolás

Szerencsére mára a legtöbb munkaadó felismerte, hogy egy-egy üzemi baleset után nem csak a sérültek ellátására és az okok kivizsgálására és a tanulságok levonására van szükség. Ugyanígy fontos azoknak a munkatársaknak segítése is, akik közvetlenül nem érintettek a balesetben. A gyászfeldolgozás vagy a poszttraumás stressz szindróma kezelése olyan feladat, amelyre érdemes a vállalatoknak is forrást elkülöníteni.

A munkavédelmi oktatásnak nem csak a biztonsági szabályok pontos átadása kell, hogy a célja legyen. Szükség van arra is, hogy mentálisan felkészítse a dolgozókat a balesetek megelőzésére, szükség esetén pedig a beavatkozásra. Munkavédelmi cégként az a célunk, hogy lehető legtöbb területen és a legkomplexebben segítsük a biztonságos környezet kialakítását – akár a pszichés veszélyek felmérésével és csökkentésével is.

Tegyünk közösen azért, hogy ne történhessen több ilyen tragédia!