Színházi balesetek – a művészet is veszélyes
Színházi balesetek – a művészet is veszélyes
2023-ban két színházi baleset is borzolta a kedélyeket. A színpadi “félrelépéseket” sokszor el lehet rejteni a nézők szeme elől. Ha viszont a tragédia nem a színpadon, hanem a nézőtéren is játszódik, már szinte biztos, hogy óriási a baj. Miért veszélyes üzem a színház és hogyan lehet biztonságosabb? Utánajártunk.
Ritka, de nem egyedülálló
2023. november 10-én a Nemzeti Színház két színésze, alig egy héttel később pedig a zalaegerszegi Hevesi Sándor színház művésze, Besenczi Árpád szenvedett súlyos sérülést a színpadon. Előbbi esetben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó több mint 4 métert zuhantak egy meghibásodott díszlet miatt, utóbbi esetben a színiigazgató jegygyűrűje akadt be egy színpadi elembe egy ugrás során.
Már maga a színpad is meglehetősen bonyolult felépítmény
A két esetet sokáig taglalták a médiában. Ez részben annak köszönhető, hogy a színészek sebesülései igen súlyosak voltak, részben pedig annak, hogy nagyon ritkán hallunk színházi balesetekről. Ez azt jelenti: a színház veszélyes üzem – de a csapatok általában jól vizsgáznak, ha a biztonságról van szó. Érdemes viszont benézni a kulisszák mögé.
Miért veszélyes a színpad?
A színpad talán az egyetlen olyan terület, ahol a munkavédelemben kompromisszumot kell kötni a szórakozás és látvány javára. Ha a színészek egy szabályosan bevilágított területen, tökéletes egyéni védőeszközöket viselve, menekülési útvonalak és tűzgátló ajtók között végeznék a munkájukat, csak a leghatalmasabb tehetségek tudnák elhitetni magukról, hogy a sisak és a láthatósági mellény alatt Antigoné, Júlia vagy Prospero bújik meg.
Ahhoz, hogy a színészek biztonságban legyenek, több csapat, gyakran tucatnyi szakember, munkás, önkéntes, művész fegyelmezett és összehangolt munkájára van szükség. Ahhoz, hogy megértsük, mekkora munka egy színház (vagy akár csak egyetlen előadás) biztonságos üzemeltetése, érdemes megnézni a 35/1997. (XII. 5.) MKM rendeletet a Színházművészeti Biztonsági Szabályzat kiadásáról.
Ez a rendelet szokatlanul olvasmányos, így legszívesebben a teljes szöveget idéznénk, ehelyett azonban nézzünk néhány, az életből vett példát arra, miért is annyira komoly feladat a színészek és a színpadi munkások védelme:
A gépészet
A díszletek mozgatása, a süllyesztők és a forgószínpad üzemeltetése vagy a világítás irányítása mind-mind mérnöki feladatok. Ezeket az eszközöket úgy kell megtervezni és üzemeltetni, mint bármilyen gépet. Figyelembe kell venni az emberi tényezőt, például, hogy egy színész ugorhat vagy eleshet a forgószínpad tetején, beütheti a fejét egy reflektorállványba vagy véletlenül beleakadhat egy csörlőrendszer kötelébe.
Ezek az eszközök is elhasználódhatnak, melegedhetnek és meghibásodhatnak. Takarítást és karbantartást igényelhetnek – ha például egy reflektor átforrósodik, könnyen lángra lobbanthatja a rátelepedett port.
A rivaldafény
A nézőtér sötét, a színpad világos. Ebből a perspektívából könnyen úgy tűnhet, hogy a színészeknek könnyű dolga van, ha tájékozódni kell, hiszen a lámpák mindent bevilágítanak. A valóság viszont korántsem ilyen egyszerű. A reflektorokat sokszor lehetetlen úgy beállítani, hogy tökéletesen megmutassák a karaktert, de egy pillanatra se vakítsák a színészt.
A színészek a színpadon nem mindig látják egymást megfelelően
Játék közben a szereplőknek gyakran a sötét takarás és a világos színpad között kell mozogniuk, a szemüknek pedig nincs ideje alkalmazkodni a fényviszonyokhoz. A gyakorlott művészek általában nem csak a szöveget tanulják meg. A színpadi mozgást, az egyes tárgyak helyét sokszor annyira memorizálni kell, hogy szó szerint “vakon” is játszani tudják a darabot.
Ha valami egyeztetés nélkül megváltozik a színpadon – például valaki később ér a helyére, az könnyen balesetet okozhat, hiszen a másik egyszerűen nem látja őt.
A jelmezek
A színházi jelmezeknek nem csak hitelesen kell jellemeznie egy-egy karaktert. A jelmezek sokszor nem egyszerű ruhák – a tervezésüknél rengeteg (munkavédelmi) szempontot is figyelembe kell venni. Ha például forgószínpaddal vagy gépekkel mozgatható díszletekkel kell dolgozni, a ruhákat sokszor úgy tervezik, hogy könnyen szakadjanak. Ha a menyasszony fátyla vagy a király palástja valahol beakad, fontos, hogy az anyag könnyen szakadjon és ne okozzon sérülést vagy fulladást.
A kellékek
“Ha egy pisztoly van a színpadon, az biztosan el fog sülni” – mondják. Ahhoz azonban, hogy minden “jól süljön el”, nagy odafigyelésre van szükség. A kellékeket éppen úgy át kell vizsgálni, mint ahogyan azt a gépekkel tennénk egy-egy műszakkezdés előtt. A színpadi fegyverek akkor is tudnak súlyos sérülést okozni, mint az “éles” társaik. Életlen karddal is lehet szúrni és csillagpatronos pisztolyból is szabadulhat el szikra.
Sokszor olyan egyszerű eszközök, mint egy tányér vagy váza is bajt okozhatnak. A valódi tárgyak szilánkosan törhetnek, így a színpadi darabokat nem ritkán műanyagból vagy gipszből készítik, hogy minél kisebb sérülést okozhassanak. A tárgyak törése miatti baleseteket azonban szinte lehetetlen teljesen kizárni, ezért fontos a legegyszerűbb kelléket is ellenőrizni.
Híres színházi balesetek
Alföldi Róbert Bicska Maxit játszotta a Koldusoperában, amikor az akasztáshoz használt heveder elszakadt, a színész pedig arccal színpadra zuhant. Mentő vitte kórházba.
Blaskó Péter Három ujját törte el, amikor a Nemzeti Színházban rosszul feküdt fel egy színpadi süllyesztő szerkezetre. A kézfeje túllógott a színpadelemen és a szomszédos süllyesztő és a saját fekhelye közé szorult. A III. Richárd című előadás előbb leállt, majd nélküle folytatódott. Jordán Tamás, a színház akkori igazgatója azt mondta, nem a színpadtechnika volt hibás, a szokatlan testhelyzet okozta a bajt.
Börcsök Enikő lábán egyszer a színpadi vonat hajtott át, amikor a színésznő a sínek közé szorult.
Cserna Antal a Padlás című darabban a Herceg szerepében egy kötélpályáról zuhant a színfalak mögé. Kórházba kellett szállítani.
Egri Márta a tatabányai Szkéné színházban botlott meg olyan szerencsétlenül, hogy combcsonttörést szenvedett.
Gálffi Lászlót a III. Richárban egy hibás tőrrel sebesítették meg súlyosan. A fegyver rúgós pengéje nem húzódott vissza és tüdőn találta a színészt. A darab kapcsán nem ez volt az első tőrös baleset. Olyan is történt, hogy a támadó nem azt a karaktert szúrta meg, akit eredetileg kellett volna: a sötét színpadon tévedésből egy másik színészt talált el. Volt, aki egyszerűen a kulisszák mögött felejtette a fegyverét ezért improvizálnia kellet és a színésztársa kellékét használta.
Hommonay Zsolt négy méter magasból zuhant le az Operettszínházban. A fején sérült meg és darabosra törte a csuklóját. A nagyobb bajt azért kerülte el, mert a vastag jelmez felfogta az esést.
Körtvélyessy Zsolt egy vidéki darabban ficamította ki a bokáját, amikor két díszletelemet nem illesztettek össze megfelelően.
Trill Zsolt a debreceni Csokonai színházban leesett a díszletről és szilánkos könyöktörést szenvedett. Helyreállító műtétet kellett végezni rajta
Vágó Bernadett és Dolhai Attila A Rudolf című musicalben sérültek meg. Egy csapóajtó hamarabb nyílt ki, ezen át mind a ketten a hátukra estek. A színész ruhája itt is felfogta az ütést, a színésznőt azonban kórházba kellett szállítani.
Venczel Vera A Vígszínházban, a Hegedűs a háztetőn című darabban botlott meg annyira, hogy eltört a csípőcsontja. Az eset 2016-ban történt. Az akkor 70 éves színésznő hónapokra kiesett a munkából.
Wunderlich József Rádióst alakította a Padlás című musicalben a Vígszínházban, amikor leesett a díszletül szolgáló létráról. A színész sokáig mozdulatlanul feküdt a színpadon. A közönség nagyon megrémült, mert a színház munkatársai megkérdezték, van-e orvos a nézők között.
Amikor a közönség is menekül
A vastaps kifejezés valójában egy kicsit tűzvédelmi szakszó is. A korai kőszínházak nagyon tűzveszélyesnek számítottak. A papírból készült díszleteket még nem lehetett égéslassító anyagokkal kezelni. A világítás melegedett, nem ritkán valódi gyertyákból is állt. Hogy egy esetleges tűz esetén a tömeges katasztrófát elkerüljék, a színpad és a közönség közé egy ‘vasfüggönyt”, felülről leengedhető, tűzálló fém falat húztak. Az előadás végén (hacsak nem ütött ki előbb tűz), ezt a szerkezetet leengedték, a színészek pedig az erre nyitott kis ajtón át jöttek ki meghajolni.
A színházi tűzesetek, különösen a műemlék-épületekben nagyon veszélyesek
1904-ben egy chicagói színházban ezt a szerkezetet túl magasra húzták. Egy hirtelen felkapcsolt lámpa lángra lobbantotta a függönyöket, a színészek és a közönség pedig hamar életveszélyben találta magát. A balesetben 600 ember vesztette életét. A színészek, köztük Eddie Foy, a hős elefántember profin kezelték a helyzetet. A kórus sokáig a helyén maradt, hogy minél később törjön ki a pánik a nézőtéren. Foy az öltözőjéből rohant a színpadra, hogy ott állva megnyugtassa a közönséget, miközben körülötte már parázs és pernye záporozott.
Sajnos a technika nem volt a helyzet magaslatán. A színház vészkijáratainak egy része zárva volt, a menekülési útvonalakat elzárták és leszűkítették, a tűzlépcsők pedig használhatatlanok voltak. A legtöbben azért vesztették életüket, mert amikor több ajtót is sikerült kinyitni (például azért, mert a közönség egyik tagja szerszámokat vitt magával), szúróláng alakult ki, amely letarolta a nézőteret.
A modern színházakban ilyen súlyos eset szerencsére nagyon kis eséllyel fordulhat elő. Az előírások szigorúak, a szakemberek pedig tisztában vannak a súlyos következményekkel.
A színház azonban nem csak romantikus hely, de veszélyes üzem is. Az, hogy a tragédiák és sebesülések nem mindennaposak, csak a kiváló csapatmunkán és a profizmuson múlik. Pedig ebben a szakmában bóknak számít, ha kéz- és lábtörést kívánunk.
Köszönjük a színészek, színpadmesterek, berendezők, öltöztetők, technikusok, jegyszedők, takarítók és minden színházi szakember munkáját!
