Mi lesz a szeméttel, ha eltűnik a szemünk elől?
Mi lesz a szeméttel, ha eltűnik a szemünk elől?
“Természetesen amit lehet, újrahasznosítunk!” – ma már szinte nem is lehet olyan katalógust olvasni, ahol a cégek ne írnának arról, mennyi mindent tesznek a gyártási és egyéb hulladékok hasznosításáért. A valóság azonban sokszor nem ennyire rózsaszín (vagyis zöld). A hulladékkérdés nem ér véget azzal, hogy a szemét az “újrahasznosítóba” távozik. Érdemes megnézni, mi áll a jól csengő “zöld” kifejezések hátterében.
Mi a gond az újrahasznosítással?
A hulladék újrahasznosításával az emberiségnek sokáig nem kellett foglalkoznia. Sokáig erre nem is volt szükség: a használati tárgyak többsége lebomló, vagy a környezetbe belesimuló anyagból készült. Ezeket ráadásul nem is lehetett olyan mennyiségben előállítani, hogy komolyabb gondot okozzanak. A gyáripar megjelenésével és a tömegtermeléssel viszont hamar odáig jutottunk, hogy a hulladék kezelése nem csak közegészségügyi okokból lett megoldandó kérdés – a szemét sok helyet foglal el, nem túl szép látvány, ráadásul sokszor értékes nyersanyagot is tartalmaz.
Ma már azt is tudjuk: a szemét nem végezheti büntetlenül a lerakókban sem. A bomló hulladék szennyezi a talajt, a vizet és a levegőt, veszélyezteti a környezetében élők egészségét. Két logikus lépés létezik tehát: meg kell akadályozni a hulladék keletkezését és a szemét minél nagyobb részét újra kell hasznosítani.
A hulladék mennyiségének mérséklése a legtöbb cégnek jól felfogott érdeke, hiszen így nem csak nyersanyagot spórol meg, a gyártás során keletkezett szemét kezeléséért sem kell súlyos összegeket fizetnie. Az újrahasznosítással azonban még mindig rengeteg vállalat hadilábon áll.
Virágzik a szemétbányászat
Az egyik legnagyobb probléma, hogy nincs teljesen pontos szabályozás arra, mit is értünk pontosan újrahasznosítás alatt. A szemét jelentős része, főleg a problémásabb hulladékok így gyakran valamelyik harmadik világbéli ország ideiglenes lerakójában végzik. Ilyen hely a ghánai Agbogbloshie is. A helyi lakosok napi néhány dollárért igyekeznek kitermelni a szemétből a hasznos nyersanyagokat, például a fémeket és a koltánt. A szerkezetek többi részét általában égetéssel semmisítik meg, az így keletkezett mérgező füst pedig betölti a levegőt.
Nem jobb a helyzet a használt ruhák esetében sem. A fast fashion, vagyis a “gyors divat” terjedésével a fejlett országokban rengetegen vásárolnak olcsó, de nem túl tartós ruhaneműt. Ezek a textilek sokszor csak egyetlen szezont bírnak, nem lehet továbbadni őket. Nem is lenne hová – a fejlődő országok, de még a nyugati jótékonysági szervezetek is szinte fuldokolnak a textilhulladékban.
A ruhák egy részét ipari termékként újra lehet hasznosítani. Egy részükből például geotextil, szigetelőanyag vagy tömőanyag készülhet. A ruhák egy jelentős része azonban szintén Afrika vagy India távoli részeire vándorol. Előfordul, hogy ezekben az országokban más használati tárgy: takaró, fonal, bélésanyag készül belőlük. A feldolgozó üzemek azonban szintén nem az ember- és környezetbarát működésről híresek.
Nagyban más?
A szeméttel kapcsolatos probléma azonban nem csak a háztartási, személyes hulladékokra terjed ki. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha olyan ipari méretű tárgyakat kell kezelni, mint például egy tengerjáró hajó. Erre hívja fel a figyelmet egy 2016-os tragédia is.
A Pakisztánban található Gadani hajóbontó a ‘80-as években az egyik leggyorsabb ilyen üzemnek számított. Több, mint 30.000 munkás bontotta itt a roncsokat elképesztő körülmények között, sokszor puszta kézzel. a Karachitól mindössze 50 km-re található partszakaszon az elmúlt 30 évben szinte semmilyen fejlesztést nem hajtottak végre.
Akkor is el kell gondolkozni az újrahasznosításról, ha ipari méretekről van szó.
A Gadanihoz hasonló telepek azért tudnak működni, mert a fémhulladék és egyéb alkatrészek még mindig jól értékesíthetők. A munkakörülmények javítása senkinek nem érdeke, hiszen az ország vezetése és a nagy cégek is jól profitálnak az olcsó munkaerőből. Csakhogy a hajóbontóban rengeteg a baleset.
Az egyik legnagyobb port a 24000 tonnás MT Ace japán olajszállító hajó esete verte fel. A tankban ragadt olajmaradványok a szakszerűtlen bontás miatt berobbantak, a roncson dolgozó több, mint 150 munkás pedig a lángok között rekedt. A tűzoltóság azonnal a helyszínre vonult, de nekik sem volt megfelelő felszerelésük a mentéshez. 24-en életüket vesztették 50-en pedig megsérültek a baleset során, de a körülmények miatt valószínűsíthető, hogy az adatok ennél is rosszabbak. A roncs több napig égett, a hajó néhány alkatrészét pedig két kilométerre a robbanástól találták meg.
A Gadani hajóbontóban rendszeresek a sztrájkok, de a környéken nincs más munkalehetőség, így kevés a remény arra, hogy a helyzet változzon. A nagy bontók egy részét – Japán támogatással – igyekeznek korszerűsíteni, de a valóságban senkinek sem áll igazán érdekében a munkások sorsán javítani.
Megelőzhetők a gadanihoz hasonló balesetek?
A szemétszállításról és hulladékmentesítésről többször írtunk már, sőt, azt is kifejtettük: a szemétprobléma hosszútávon csak azzal oldható meg, ha lehetőleg nem termelünk felesleget. A jelenlegi helyzetben ez azonban még nem elég. Az igazán felelős vállalkozások
- végig követik a hulladék útját, nem elégszenek meg azzal a magyarázattal, hogy szemetet “újrahasznosításra továbbszállították”.
- ismerik a nyersanyagok forrását. Nem csak az “újrahasznosított” címkét keresik, igyekeznek tisztában lenni azzal is, hogy pontosan hol és milyen körülmények között készült el a termék vagy anyag.
- nem csak a saját dolgozóik jólétére áldoznak. Igyekeznek olyan anyagokkal, eljárásokkal, módszerekkel dolgozni, amelyekkel a felhasználók és a hulladékkezelők egészségét és a környezet épségét is segíthetik.
Elég néhány apróság is, amelyet gyártóként és vevőként is érdemes figyelembe venni:
- A modulos kialakításnak köszönhetően a termékek könnyebben javíthatók és könnyebben újrahasznosíthatók.
- A megfelelő anyagválasztás az is jelentheti, hogy a terméket a gyártási vagy üzemeltetési helyhez közel lehet hasznosítani – így nem feltétlenül végzi valamelyik harmadik világ béli szeméttelepen.
- Az újra begyűjtött, használt termékeket és a gyártási hulladékot érdemes a keletkezés helyéhez lehető legközelebb felhasználni.
Miért fontos a szeméttelepek és bontóüzemek felszámolása?
A korszerűtlen technológiával működő újrahasznosító üzemek és szeméttelepek már önmagukban is nagyon környezetszennyezők, hiszen a felesleges anyagoktól sokszor égetéssel szabadulnak meg. A felszabaduló gázok és veszélyes anyagok szennyezik a talajt, a vizet és a levegőt is. De sokba kerülnek a bolygónak a sokszor nyomorban és kilátástalanságban élő munkások is.
Szegénység és szemét kéz a kézben járnak
A szemétbányák és hulladéküzemek sokszor egy-egy környék egyetlen munkaadói. Nem egy ilyen üzemet jótékony vállalkozásként tartanak számon. A cégek azonban – kevés pozitív példától eltekintve – inkább hasznot húznak a vonzáskörzetükben élő emberek kiszolgáltatott helyzetéből. Ez a típusú szegénység azonban szintén környezetszennyező.
A munkások sokszor olyan környezetben élnek, ahol a szennyvízkezelés vagy a hulladékszállítás egyáltalán nem megoldott. Emiatt a talaj szennyezett, a higiéniás állapotok pedig nagyon rosszak. A telepeken emberről állatra és állatról emberre terjednek a betegségek, ez például a vírusok gyors mutálódásához vezet. A betegségeket sokszor erős antibiotikumokkal kezelik, a fertőzésveszélyt pedig vegyszerezéssel próbálják csökkenteni. Ezzel viszont tovább nő a szegénytelepek ökológiai lábnyoma. Nincs megoldva a környezetbarát fűtés vagy energiatermelés sem – a lakosok a szemetet égetik el, a tisztítatlan füst pedig karcinogén anyagokkal terheli meg a levegőt.
Attól, hogy nincs szem előtt, még szennyez.
Attól, hogy a szemét nincs a szemük előtt, illetve a fejlett országokban nincs nyoma a szennyezésnek, még nem biztos, hogy sikerült zöld megoldást választani. A gyakorlat azt mutatja: sokszor a címkének sem hihetünk. Az újrahasznosított anyagok sokszor jobban terhelik a környezetet, mint a szakszerűen kezelt, de “egyutas” megoldások.
A hulladékok és nyersanyagok útjának ismerete nem csak környezetvédelmi, de munkavédelmi kérdés is – még akkor is, ha ennek nem az adott cég telephelyén van látványos eredménye. Egészségesebb munkakörnyezetet csak globális gondolkodással lehet kialakítani.
Jó egészséget kívánunk!
