Gyilkosság, vagy felszínre került hibák: Vályi Péter diósgyőri munkabalesete

Gyilkosság, vagy felszínre került hibák: Vályi Péter diósgyőri munkabalesete (tanulságos munkabalesetek – 1. rész)

1973. szeptember 18-án elhunyt Vályi Péter, az akkori Minisztertanács elnökhelyettese. A korabeli sajtó elég szűkszavúan nyilatkozott az esetről, épp csak megemlítik, hogy az ismert szakember halálához a néhány nappal korábbi, Lenin Kohászati Művekben bekövetkezett baleset vezetett. A hírek nyomán hamar szárnyra keltek a pletykák. Egyesek az előző napi vadászatot és a reggeli koccintást emlegették, mások úgy gondolták, öngyilkosság, esetleg idegenkezűség állhatott a baleset hátterében. Az igazság talán már sosem fog kiderülni. A több, mint 45 éves tragédia körülményei azonban máig tanulságosak.

Az üzemlátogatás és a politikai nyomás

Dr. Énekes Sándor, a diósgyőri Lenin Kohászati Művek (LKM) akkori igazgatója minden erejével azon volt, hogy modernizálja a már elavultnak származó Siemens-Martin kemencés eljárást használó üzemet. Ahhoz azonban, hogy a gyár új technológiára állhasson át, tetemes mennyiségű pénzre és nehezen beszerezhető gépekre lett volna szükség. Az igazgató valószínűleg abban bízott: ha testközelből tudja megmutatni a gyárat a döntéshozók egyikének, talán könnyebb elfogadtatni, hogy szükség van a változtatásra.

Az igazgatón tehát nagy volt a nyomás. Vályi programjában eleinte nem is szerepelt az üzemlátogatás, állítólag négynapos vadászatra érkezett a környékre. Egyesek szerint Dr. Énekes Sándor és támogatói, mások szerint maga a vegyészmérnök végzettségű Vályi kezdeményezte a találkozót. A kíséretében olyanok is voltak, akik csak a végzetes nap reggelén tudták meg, hogy a diósgyőri üzembe tartanak.

A diósgyőri gyár elhagyott épülete  – ArBePa felvétele a WikiPedián

Mindenki hibázott

A beszámolók szerint Vályi eredetileg 4 napos vadászatra érkezett a környékre, így senki sem készült különösebben arra, hogy végül egy ipari létesítménybe is ellátogatnak. Dr. Énekes Sándor nem tájékoztatta a munkásokat arról, hogy vendégek érkeznek a csarnokba. Arra pedig, hogy veszélyes martinüzemben is szemrevételezik a munkákat, csak nagyon kevesen tudtak. Énekes ráadásul nem is a szokásos helyről, a karzatról mutatta meg az öntés folyamatát. Állítólag az is egy hirtelen döntés eredménye volt, hogy a nehéziparban egyébként járatos Vályit közvetlenül az öntőgödrök mellett vezessék el.

A tragédiáról szóló beszámolók sok esetben ellentmondanak egymásnak. Annyi biztos, hogy Vályi, az őt kísérő testőrök és az üzemvezetés tagjai egy vékony pallón álltak. Az üzemben egyébként is forróság uralkodott, de a munkások – akik nem tudtak a bizottság érkezéséről – egy kifúvatás nevű műveletbe kezdtek. Ettől a levegő hőmérséklete 110 fokig emelkedett, nagy hanghatás kíséretében pedig szikrák zúdultak elő a gépből.

Egyesek szerint Dr. Énekes Sándor, mások szerint Vályi Péter botlott meg először, a másikuk pedig csak utána próbált kapni. Az egyensúlyukat azonban nem tudták visszanyerni, mind a ketten az öntőgödör mellé, illetve Vályi kicsit távolabb, a kokillák közé esett. Énekest a közelben állók ki tudták menteni, Vályi viszont több percre a forró talajon maradt. Ez idő alatt testének közel 80%-a megégett.

A miskolci kórháznak ebben az időben nem volt olyan osztálya, ahol ilyen súlyos sérültet kezelni tudtak volna. Vályihoz állítólag Svédországból is érkezett egy orvoscsapat, de már ők sem tudták megmenteni. 1973. szeptember 18-án belehalt a sérüléseibe.

Mit mond az esetről a munkavédelem?

Dr. Énekes Sándor fél évvel a baleset után felépült, igazgatói pozíciójából azonban leváltották. A jegyzőkönyvek egyértelműen őt tették felelőssé a balesetért, de letöltendő börtönbüntetést nem kapott. A korabeli bizonyítékok alapján úgy látszott, a tragédia oka egyértelműen véletlen volt.

Számos forrás beszél arról: Vályi a balesetet megelőző este a vadászat után még italozott. A végzetes nap reggelén állítólag Dr. Énekes Sándorral is félrevonult és koccintottak a megbeszélés után – bár sok szemtanú állítja, a vezetőn nem érződött alkoholszag, sőt, frissnek tűnt.

Az azonban, hogy Vályi esetében felmerül az ittasság esélye, jól jelzi, hogy az üzemben végzett munkát és a látogatást is megfelelően elő kell készíteni. A vezetőknek minden esetben meg kell győződnie arról, hogy a munkatársai, a látogatáson résztvevők vagy az üzemi területen tartózkodók döntésképes, munkavégzésre alkalmas állapotban vannak.

Vályi Péterről az egyik utolsó felvétel a Borsodi Vegyi Kombinátban tett látogatásán készült. Ezen a képen az látszik, hogy Vályi munkavédelmi sisak nélkül, zsebre dugott kézzel sétál az üzem területén, míg a szűkebb kísérlet tagjai fejvédőt viselnek. Bár a beszámolók szerint Vályi sisakban és köpenyben indult a kokillák felé, szinte biztos, hogy csak hiányos és nem megfelelő védőöltözetet viselt. Egyesek azt is tudni vélik, a köpeny alatt a korban divatos, műszálas zakó is ing lapult, ezek a hő hatására szinte azonnal ráolvadnak a testre.

A megfelelő védőruházat és a helyesen viselt szem- és légzésvédelmi, zajvédelmi eszközök egy hasonló balesetet akár meg is akadályozhatnak. A masszív, lángálló öltözet, a védőszemüveg és a maszk növelik a biztonságérzetet, kisebb az esélye az ijedtség miatti hirtelen mozdulatoknak. (A melegben történő munkavégzésről itt írtunk bővebben)

Elképzelhető, hogy ha a kifúvatás művelete nem történik meg, a küldöttség balesetmentesen tudja megtekinteni a kokillákat. Ehhez azonban megfelelő kommunikációra lett volna szükség, például arra, hogy a munkások is tudják, mikor tartózkodik szokatlan helyen a látogatók csoportja. Segíthetett volna az is, ha a veszélyes műveletet valamilyen hang- és/vagy fényjelzés kíséri. Bár az ott dolgozók számára ez a folyamat rutinnak számított, a tájékozatlan látogatót megrémíthet.

Természetesen az sem mindegy, ki és hogyan avatkozik be a baleset után. Elképzelhető, hogy a megfelelő mentési terv és a gyors elsősegély segíthetett volna, hogy Vályi Péter se kerüljön életveszélyes állapotba – ahogyan Dr Énekes Sándor is megúszta súlyos, de nem kritikus sebesüléssel.

Mit tanulhatunk a balesetből

Hogy pontosan mi okozta a tragédiát – az üzem vezetője, vagy Vályi Péter botlott-e meg – valószínűleg sosem lehet már rekonstruálni. Az esetnek mégis fontos tanulságai vannak:

• Mind Dr. Énekes Sándor, mind Vályi Péter járatosak voltak a nehéziparban és dolgoztak üzemi környezetben. Mégsem tartották be még a legalapvetőbb előírásokat sem.
• Bár a küldöttségben az üzem több, vezető beosztású dolgozója is ott tartózkodott, egyikük sem állította meg a veszélyes folyamatot. A pszichoszociális terhelés eredménye könnyen az lehet, hogy a munkatársak féltik a pozíciójukat, egzisztenciájukat és inkább hallgatnak, ha veszély közeledik.

A diósgyőri baleset egyik legfontosabb tanulsága, hogy a munkavédelmi előírásokat még az üzem saját érdeke sem írhatja fölül. A különleges körülmények és a pszichés és társadalmi nyomás hatására még a legnagyobb tudású szakemberek is megfeledkezhetnek a legfontosabb szabályokról.

Munkánk során sokszor tapasztaljuk, hogy a rutin és az összeszokott csapat sem garantálja a munkavégzés biztonságát. Gyakran érezzük azt. külsős munkavédelmi cégként könnyebb a dolgunk a munkavédelmi oktatás esetén, mintha a cég saját hatáskörében próbálna megbirkózni a feladattal. Feszült helyzetben sokszor könnyebb elfogadni egy kívülálló tanácsát. Semleges félként ráadásul a felmerülő veszélyhelyzeteket is objektívebben, elfogultság nélkül tudjuk megítélni.

Ezért vállaljuk szívesen a legbonyolultabb üzemek és munkaterületek munkabiztonsági felülvizsgálatát és a munkavédelmi oktatás megtartását is.

Mindenkinek balesetmentes munkát kívánunk!